A korral kissé halványodó arckontúrok és kisebb-nagyobb ráncok sok nő önbizalmát képesek megingatni, viszont nem mindenki szeretne kés alá feküdni. Dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus szerint ilyen esetekben lehet kézenfekvő megoldás a hialuronsavas feltöltés, amelyet optimális a fényszegényebb hónapokban végezni.

hirdetés

Miért öregszik a bőrünk?

Már a húszas-harmincas években beindul a ráncok képződésének folyamata, látványos fokozódásra pedig ötven év felett elkerülhetetlenül sor kerül. A ráncok több tényező hatására alakulnak ki:

  • A külső környezeti hatások közül a legjelentősebb bőröregedést a napfény UV-A tartománya váltja ki, ezért óvatosan kell bánni a napozással és a szoláriummal is. A dohányzás is erőteljesen fokozza a ráncok korai megjelenését.
  • Szerepet játszik a genetika, az örökölt bőrtípus. A különböző betegségek, megváltozott anyagcsere és hormonális állapotok is elősegíthetik a ráncosodást.
  • A stresszes életmód, a kevés alvás szintén hozzájárul a ráncok megjelenéséhez.
  • Egészségtelen, vitaminszegény táplálkozás, kevés folyadék fogyasztása mellett bőrünk jobban öregszik. A bőr ragyogását az A-, C-, és E-vitaminok fogyasztása segíti elő. Továbbá az antioxidánsokban gazdag ételek a bőrt is fiatalítják. A megfelelő folyadékbevitel pedig belülről hidratálja a bőrt.

Amikor jól jön a külső segítség – így hat a hialuronsavas feltöltés

Az esztétikai bőrgyógyászat egyik formája a restrukturáló beavatkozásokat foglalja magában, amelyek töltőanyagokkal –leggyakrabban a hiarulonsavval – pótolják a hiányzó volument. Maga a hialuronsav testünk természetes alkotórésze, amelynek szerepe, hogy megköti a vizet a szervezetben, hidratál, friss kollagéntermelést indukál és volument pótol.

Segítségével a ráncok kisimíthatók, a vonások lágyabbá tehetők. Az egyszerű, gyors hiarulonsavas feltöltés eredményesen alkalmazható a szemöldök közti rácok, a homlok ráncai, az ajkak körüli kisebb-nagyobb ráncok – például dohányzóráncok -, az orr és a szájzug közti nevetőránc és akár a szarkalábak kisimítására is. Ugyanakkor az ajkak vastagságát is finoman megnövelhetjük a töltőanyag használatával. A feltöltés tehát nem csak a ráncok korrekciójára alkalmas, de az előnyös vonások kiemelésére és az arckontúrok hangsúlyozására is.

Ezt érdemes tudni a hialuronsavas feltöltés előtt

A hiarulonsavas feltöltés során alkalmazott modern, jó minőségű készítmények nem tartalmaznak állati eredetű összetevőt, allergiás reakcióra alig van példa. A szervezetben is jelen lévő anyag pótlása egy néhány perces injekciózással történik, amelynek utókezelésére nincs szükség, az esetleges pirosság és enyhe ödémásodás már másnapra elmúlik. A hiarulonsav további jó tulajdonsága, hogy a szervezetben lassan, fokozatosan bomlik le, és maradék nélkül felszívódik a bőrben. Amint ez megtörtént, lehetőség van az újabb feltöltésre.

– Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a tervezett hatás eléréséhez az első feltöltés után néhány esetben meg kell ismételni a kezelést pár héten belül. Ennek az a magyarázata, hogy egyéni kötőszöveti adottságoktól függően a töltőanyagok egy része az első kezelés után valamelyest mélyebbre süllyed a szövetekbe, így, bár nem tűnik el, nem szívódik fel a területről, mégsem látható annyira a hatás. Ez természetesen az eseteknek csak kis hányadában fordul elő – hangsúlyozza Dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus.

– Aki tehát hialuronsavas feltöltésen gondolkozik, tél végén – tavasz elején érdemes sort kerítenie a kezelésre, ugyanis a feltöltés után legalább két hétig kerülni kell a sportot, az uszodát, a szaunát, az erőteljesebb kozmetikai vagy fogászati kezeléseket, valamit a direkt napsugárzást is. Vagyis, ha a fényszegényebb hónapokban él valaki ezzel az esztétikai eljárással, nem csak kisimultabb lesz tavaszra, nyárra, de bátrabban indulhat nyaralni is – természetesen a minden esetben ajánlott fényvédelem mellett.

Forrás: Dermatica. Dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus.

 

  • Megosztás:
hirdetés