Sajnos nem mindenkinek nő gyorsan a haja, sőt átlagban kevesebben vannak azok, akiknek igen. Éppen ezért érdemes bevetni néhány praktikát, amivel serkenthető a hajhagymák növekedése. Egy szuper hajtonik erre is képes, ezért érdemes minden hajmosásnál átöblíteni vele a tincseket.

Hajtonik rozmaringgal és almaecettel

A hajtonikhoz egyébre nem lesz szükséged, mint egy-két rozmarinágra -a szárított is jó- amit önts nyakon két bögre forró vízzel, és hagyd így állni egy órát. Ha kihűlt, tegyél hozzá két evőkanál almaecetet és már kész is. A haj hosszúságától függően használhatsz több rozmaringot, valamint vizet, ráadásul a hűtőben néhány napig eláll, ha nem használnád fel azonnal mindet.

A rozmaring nagyon hatásos a hajnövekedés serkentésére, fokozza a vérkeringést és megállítja a hajhullást. Antibakterális és gyulladáscsökkentő tulajdonságainak köszönhetően a viszkető fejbőr és korpásodás ellen is alkalmazható. Almaecettel kombinálva igazi nagyágyú, hiszen utóbbi is tisztítja, nyugtatja a fejbőrt, elősegíti a bőr pH-értékének egyensúlyát, vérkeringést fokozó hatása révén pedig oxigénnel látja el a hajhagymákat.

Használd a tonikot samponozás után öblítőként, majd csavard törölközőbe a hajad vagy tegyél rá zuhanysapkát, és várj húsz percet vagy fél órát, amíg az összetevők kifejtik a hatásukat. Ha letelt az idő, mosd ki, közben garantáltan érezni fogod a különbséget. Hát még hajszárítás után!

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés