Ez a nő festék nélkül olyan, mintha egy másik ember lenne. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy mindenkinek van egy meztelen arca, ami nem feltétlenül azt tükrözi, amit a sminkje vetít felénk.

Sok nő sminkeli magát, de nem mindenki ken magára egy komplett maszkot. Egy kis szempillaspirál, pirosító és rúzs még nem feltétlenül alakítja át az arcvonásokat, inkább csak jobb színben tünteti fel a viselőjét. Akadnak azonban olyanok is, akik egy álarc alatt élik le az életüket.

Ha válogatás nélkül mindent magunkra kennénk, amit a manapság trendinek számító szépségbloggerek használnak – primer, korrektor, alapozó, púder, pirosító, bronzosító, highlighter -, egészen más vonásokat kapnánk a sok festéktől és optikai árnyékolástól.

Az Instagramon sok ilyen sztárbloggerrel találkozhatunk, akikről el sem tudjuk képzelni, hogy nézhetnek ki a sminkjük nélkül.

Vannak, akik azért kezdeményeznek különféle közösségi kihívásokat, hogy némiképp ellensúlyozzák a tökélyhajhász közösségi fotók önbizalom-romboló hatását: volt már olyan, hogy félig kisminkelt és félig natúr arccal kellett mutatkozni egy fotón, de például azt is sok önként vállalkozó bemutatta, hogyan lehet úgy pózolni, hogy a legelőnyösebb oldalunkat mutassuk.

Ám hiába lebben fel egy-egy titokról a fátyol, még mindig sok lány önbizalmát kezdik ki az Instán látott, tökéletes bőrű nők, akik mindig csodásan mutatnak a fotókon.

Ez a videó ráébreszti az embert arra, hogy nem kell szürke kisegérnek gondolnia magát egy ilyen nővel szemben. Hiszen neki is van sminkmentes, natúr arca, és az nem biztos, hogy olyan tökéletes, mint az Instagram-képeken. Ráadásul egy órás készülődés után bárki megugorhatja a tökéletesség látszatának ez a szintjét.

  • Megosztás:
hirdetés