Bár a szemöldök fazonjának elsősorban az arcformához, az árnyalatának pedig inkább a hajszínhez, nem pedig a divathoz kell igazodnia, szinte minden szezonban akad olyan sminktrend, mely a szemöldök ívét, vastagságát és tónusát is befolyásolni igyekszik. A hajszálvékonyra szedett, a tetovált vagy szinte fehérre szőkített szemöldök tömeges elterjedése óta talán senki sem dől már be szívesen az efféle divathóbortoknak, pedig a kicsapongásokat leszámítva az a gyakoribb, hogy ízléses ötlettel rukkolnak elő a sminkmesterek, és a javunkat akarják.

Az őszi natúr sminkvonalban a szemöldök természetes hatását igyekeztek megőrizni a sminkesek, ám úgy, hogy a vastag fazon formára fésülve, szimmetrikusan, rendezetten keretezte a modellek szemét a kifutókon. Több divatház bemutatóján feltűnt, hogy a szemöldökök világosbarna, rezes vagy bronzos beütést kaptak, ettől az optikai trükktől pedig lágyabbnak, nyitottabbnak mutatkozik a tekintet, illetve finomodik az arcél vonala.

Sokaknak jól áll

Ha nem is mindenkinek, de a most divatos vastag szemöldök sokaknak előnyös lehet, különösen a színhatások miatt. A legtöbb divatház finom ívet adott az egymásra fésült szőrszálaknak, felcserélve a csodálkozó hatást a természetes, kislányos bájra. Az érzéki Marilyn-formát a kissé fiús Brooke-fazonnal ötvözték a sminkmesterek, így született meg az a lágy alakzat, mely az orrtőnél vastagabb, a szem külső szélénél elvékonyodik, a kettő között pedig széles, nyújtott ívet ír le, követve a szem vonalát. A jó szemöldök ismérve, hogy nem szembetűnőbb az arcnál vagy a szemeknél, hanem szépen belesimul az összképbe, és észrevétlenül támogatja a szépséget.

Így fesd ki!

Idén ősszel az számít divatosnak, ha a hajszíneddel megegyező vagy egy-két árnyalattal világosabb tónusú a szemöldököd. A Christian Dior és a Dolce & Gabbana modelljeinek őszi sminkjeit is az határozta meg leginkább, hogy a sötétbarna hajtól finoman ugyan, de elütött a középbarnára vagy rozsdás barnára világosított szemöldök. Emilio Pucci és Alexander Wang bemutatóján valamivel szigorúbb szemöldökhangsúlyt kaptak a lányok, vagyis a sötétebb, bronzosabb árnyékolás határozottabb keretet adott a szemeknek.

Tartós szín

Az épp aktuális hajszínhez passzoló, számodra megfelelő színt tartós szemöldökfestéssel is megoldhatod, ami nem azonos a szemöldöktetoválással. Mivel a szemöldökszálak roppant törékenyek, és könnyű kiirtani őket, mindenképp érdemes szakemberre bízni a festési műveletet, aki esetleg olyan optikai trükköket is tud, melyekkel elkendőzi a ritkulásokat és a formahibákat. A világosításnál ráadásul jól el kell találni az árnyalatot, mert akár egy perc időtúllépés is elég a hirtelen kiszőküléshez.

Természetes hatás otthon

A szemceruza vagy szemöldök-satírozó ceruza sokaknak nem jól működik a kezében, éles, feltűnő vonalat hagy maga után, elrontva ezzel a fazon természetességét. Ha te is így vagy ezzel, próbálkozz inkább a speciális szemöldökporral, de szemhéjpúderrel is helyettesítheted, csak kerüld a nagyon krémes, csillogós, fémes verziókat.

A kifutók sminkmesterei először irányba kefélték a szálakat, hogy az egész forma egyenletesnek tűnjön. Ha rakoncátlan a szemöldököd, használhatsz átlátszó szempillazselét is, ügyelve arra, hogy ne keményedjenek meg teljesen, és ne ragadjanak össze a szálak.

Majd egy átlós hegyű, lapos ecsettel vidd fel a megfelelő mennyiségű szemöldökport, apró, satírozó mozdulatokkal. A művelet előtt egy picit nedvesítsd meg az ecseted. A szálak tövébe finoman nyomkodd bele a festéket, a hibákat pedig egyszerű porpúderrel korrigáld, de fülpucoló vatta segítségével is eltüntetheted a nem kívánt vonalakat. A felvitt festékréteg ne legyen túl vastag, mindig csak egy leheletnyi anyaggal dolgozz.

A kész felületet satírozd át rezes vagy bronzos barna, matt szemhéjpúderrel, de ugyanúgy ügyelj rá, hogy ne legyen réteges vagy túlmázolt hatása. Az Alexander Wang sminkmestere úgy tette hangsúlyosabbá a tekintetet, hogy az orrnyereg mentén, a szemzug hajlatába bronzos árnyékot vitt fel, kiemelve ezzel a vastag szemöldök vonalát. Az ívek alatt azonban fokozatosan világosította a szemhéjat.

  • Megosztás:
hirdetés