A kilencvenes évek ikonikus modelljének ötven felett is gyönyörű a bőre, ám a fáradtság nyomai rajta is meglátszanak. Cindy Crawford ügyesen fiatalítja magát a sminkjével.

A topmodellekről sokan hajlamosak azt gondolni, hogy tökéletesek, dacára annak, hogy a magazinok és divatkampányok fotóit a Photoshop adta lehetőségekkel feljavítják. Bár alkati adottságaikat tekintve a modellek külseje valóban nem átlagos, olykor nem árt betekinteni a rózsaszín máz mögé, hiszen ők is épp olyan dolgozó nők, mint bárki más, akik néha fáradtan, karikás szemekkel, nyúzottan ébrednek.

Mivel a kinézetükkel keresik a kenyerüket, számos elvárásnak kell nap mint nap megfelelniük, így sokkal több gondot fordítanak a megjelenésükre a nagy átlagnál. Bár kívülállóként úgy tűnhet, nem kell sokat tenniük a szépségükért, hiszen jó génekkel vannak megáldva,  valójában rengeteget dolgoznak azért, hogy mindazt, amit a természettől kaptak, sokáig megőrizzék.

Odafigyelnek az étkezésükre, meghatározott időben fekszenek le aludni, és naponta több órát edzenek, jógáznak, úsznak, hogy feszesek maradjanak, és fejlesszék az erőnlétüket.

Bár a Photoshop védőhálót jelent, a modellek nem engedhetik meg maguknak, hogy nyomot hagyjon rajtuk, ha sokat vannak talpon, vagy pár nap leforgása alatt több országban fotózzák őket, és nincs idejük hozzászokni az időeltolódásokhoz. A szakma elvárja a profiktól, hogy minden körülmények között frissek és gyönyörűek legyenek, teljesen mindegy, hogy huszonévesek, vagy túl vannak az ötvenen, mint Cindy Crawford.

Cindy Crawford reggeli sminkje

A Vogue sok sztárt szerepeltetett már videósorozatában, hogy megmutassa, ők is emberek, akiket nem egy szépségcsapat rak össze az átlagos reggeleken, hanem saját kezűleg sminkelnek.

 

Cindy Crawford például nagyon rutinosan tünteti el a karikákat a szeme alól, látszik, hogy nem ma kezdte a sminkelést, és bizonyára sok fortélyt ellesett már a profi sminkmesterektől, akikkel valaha együtt dolgozott hosszú pályája során.

Nem készülődik olyan sokáig, mint egy menyasszony, sőt, meglepően hamar összekapja magát, és megmarad a leheletnyi, natúr, nappali sminknél. Bár a videót többször felgyorsították, érezhető, hogy nagyjából tízperces sminkről van szó, amit bárki beültethet a reggeli rutinjába. A modell lépésről lépésre mutatja meg, hogy kevés festékkel is szépen korrigálhatóak a fáradtság nyomai.

Kiemelt kép: Mireya Acierto/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés