A bronzosító kétségtelenül az egyik legnépszerűbb sminkkellék, hiszen segítségével bármikor, évszaktól függetlenül napcsókolta hatást varázsolhat az ember magának.

Szépen visszaadja az arcnak az alapozó által elvett színét, és kiemeli az arccsontot. Többféle állagban kapható, lehet púderes vagy folyékony, de krémes textúrájú is. Nyáron érdemes a csillámokkal ellátott fajtákat keresni, így még jobban lehet fokozni az arc ragyogását.

Nem mindegy azonban, miként applikáljuk fel. Könnyű vele túlzásba esni, és szép hatás helyett koszos, foltos érzetet kelt az arc. Természetesen az Instagramon erre is talál az ember megoldást, a következő videóban egy szuper trükköt láthatsz arra, miként lehet elérni az egyenletes, természetesen csillogó eredményt.

Nincs másra szükség, mint a bronzosítóra és kevés hidratáló olajra. Keverd össze őket az ujjaddal, majd oszlasd el az arcodon, az arccsont, az áll és a homlok szélén, úgy, mintha egy E betűt írnál. A nyakadra is leviheted a színt az egységesebb hatásért. Az olajnak köszönhetően sokkal egyenletesebben lehet felkenni és eloszlatni a bronzosítót, de vigyázz, túl sok olajat azért ne használj!

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés