Nem feltétlenül kell fodrászhoz fordulni, ha szeretnél egy csinos frizurát, egy elegáns kontyot az esküvődre.

A következő hajköltemény elkészítése nem nehéz, egy vállalkozó kedvű testvér vagy barátnő, sőt, akár az anyukád is el tudja készíteni, érdemes tehát próbálkozni. Ne feledd, gyakorlás teszi a mestert! 

Konty fodrász nélkül

Először is, alaposan ki kell fésülni a hajat, majd úgy kell elválasztani, hogy legyen egy elülső és egy hátsó része – ez utóbbit jobb oldalon, a tarkónál lófarokba kell kötni. A copfnak szüksége van egy icipici tupírra, amit aztán óvatosan ki kell fésülni. Így tartása lesz a hajnak, de nem lesz kócos.

A lófarkat a végénél fogva fel kell tekerni a három középső ujjra, méghozzá lefelé igazítva, azután pedig hullámcsatokkal és hajtűkkel kell rögzíteni. Mivel ez adja a frizura alapját, fontos, hogy stabil legyen a konty, ezért hajlakkal is érdemes lefújni.

Az elöl hagyott tincseket szépen le kell fésülni a fejtetőre, majd szét kell szedni két részre. A tincseket össze kell sodorni, és a jobb oldalit a bal, a bal oldalit pedig a konty jobb széléhez kell rögzíteni. A kilógó végeket a konty belsejében szépen el lehet bújtatni. Ha ez is megvan, jöhet megint a hajlakk, és már kész is van a frizura.

Ezt így elképzelni nyilván nehéz, de a következő videó segít abban, hogy lépésről lépésre lehessen haladni.

  • Megosztás:
hirdetés