A legtöbb esküvői szalon cipőkínálata nem igazán alkalmazkodik a téli esküvőkhöz. Felejtsd el a hideg és beázásra hajlamos szaténtopánt, nem éri meg jól felfázni miatta.

A téli esküvők nemcsak romantikusak, hanem praktikusak is, hiszen sokszor olcsóbban megúszható a helyfoglalás, mint nyáron, ráadásul nem kell mindenhol az időpontokért versengeni. Talán éppen ezért, egyre több pár dönt úgy, hogy valamely téli hónapra szervezi a házasságkötést.

A menyasszonynak ugyan nehezebb dolga akad ilyenkor az öltözködés terén, különösen, ha nem autóval hozzák-viszik egyik helyszínről a másikra, esetleg a szabadtéri fotózás is szóba kerül. Ha nem is hótaposóval, de mindenképp érdemes meleg, zárt lábbelivel készülni, ami hó és fagy esetén egyaránt megállja a helyét.

Sajnos a menyasszonyi szalonok zöme még mindig nincs teljesen felkészülve téli cipőválasztékkal, legalábbis akadnak a terítéken csipkés és szaténbevonatú bokacipők, de ezek jóformán csak zárt térben, maximum egy fűtött teraszon ideálisak. A templomokban, kis kápolnákban sincs túl meleg, így nem árt előrelátóan megválogatni a lábbeliket a nagy napra.

Mivel most egyébként is divatos a fehér csizma, nem kell annyira vadászni rá a cipő- és ruházati üzletekben, a részletekre azonban érdemes odafigyelni: ha rövidebb fazonú a ruha, és a csizma jól látszik, ne legyen fekete a sarka, mert az picit elvesz az elegáns összképből.

Nemcsak fehér vagy vajszínű csizma mellett dönthetsz, hiszen nagyon népszerűek idén a csillogó, fémszínű változatok, melyekre már leértékelve bukkanhatsz a boltokban.

A vacsorához és a mulatsághoz tegyél félre magadnak egy szandált vagy körömcipőt, ám, amíg a szabadban tartózkodtok, elfér a csizma a ruha alatt.

  • Megosztás:
hirdetés