Tolvai Reni nagy változáson ment keresztül a 2010-es Megasztár című tehetségkutató műsor óta, melyben elnyerte az Év Hangja címet. Bár már akkor bevállalós, vagány lánynak ismerhette meg a közönség, aki a végzet asszonya szerepbe is bármikor bele tudta élni magát, a stílusa még picit csiszolatlan, kiforratlan volt. Ám, úgy tűnik, az elmúlt években rátalált magabiztos énjére, mely extravagáns öltözködésében is megmutatkozik. Reni újabban igazi dívaként tündököl, a megújult külső pedig egy új szerepet is bevonzott számára: a műkörmös kellékeket gyártó Kodi Professional cég reklámarca lett.

Elena Veretenko, a Kodi oroszországi, központi stúdiójának kreatív igazgatója és instruktora világhírű újítónak számít a műkörmös szakmában. Nevéhez fűződik a gótikus stiletto és gótikus mandula körömforma, illetve számos trendi dizájn – mint a pillangóhatás vagy a bársonyos felület -, mely új stílust teremtett a körömdivatban.

Sokan úgy vélik, az ő fejlesztéseinek köszönhető, hogy a műkörmök ismét népszerűek és közkedveltebbek, mint valaha, de szerintünk ehhez azok a hírességek és közismert személyek is jócskán hozzájárultak, akik stílusukkal szerethető színben tüntetik fel a műkörmöket: Lana Del Rey vagy Adele például komplett divathullámot indított el retró hangulatú körmeivel.

Hozzájuk hasonlóan Tolvai Reni is bátran váltogatja a különféle körömdizájnokat, így nem véletlen, hogy a Kodi cég őt választotta magyarországi kampányához. A Kodi-Hungary termékkatalógusában egy rövid nyilatkozat is olvasható az énekesnőtől:

– Nagyon sokáig műkörmöshöz jártam, ahol érdeklődve figyeltem, mit hogyan csinálnak. Aztán rájöttem, ez nekem is menne. Sokáig kizárólag én készítettem a körmeimet, és nagyon tetszett a dolog, de úgy gondolom, hogy jobb, ha egy profi körmösre bízom magam. Jelenleg a Kodi Professional egyik oktató körmöse, Bilinszky Edina dolgozik a körmeimen, aminek eredményéről képek is készültek a Kodi Professional kampányfotózása során.

Bár a képeket dívás, erős sminket igénylő, csillogó stílus jellemzi, mellyel könnyű félrecsúszni, ez szerencsére nem következett be a fotózás során – nagyon ütős lett az anyag, és harmonikusan összepasszolnak a részletek. Csak a látványos, photoshoppos utómunkálatokba lehetne belekötni, mert Reni bőre egy kicsit viasszerű lett attól, hogy teljesen eltüntették természetes textúráját. A fotózásról készült werkfilmet itt nézhetitek meg.

A kampány háttércsapata

  • Fotó: Ajkai Dávid
  • Kreatív ötlet, styling: Kissmark
  • Smink: Vörös Renáta
  • Haj: Perényi Szalon
  • Körmök: Bilinszky Edina – Kodi Professional
  • Megosztás:
Címkék:
hirdetés