Mindig örülünk, ha hazai sikerekről számolhatunk be, és ez most szó szerint is vehető. Tajti Ildikó évek óta írja szépségblogját, a szépségreceptek.hu-t, szakértőként korábban már adott itt is tanácsot. 2015 végén pedig egyik nagy álmát váltotta valóra, és saját termékkel állt elő. Tindigo, ahogy sokan ismerik blogjáról, mesélt nekünk arról, hogy jutott el odáig, hogy a kezébe vehette a terméket.

– Miért kezdtél el bőrápolással foglalkozni? Egészen más területről érkeztél.

– 15 éves korom óta csúnya pattanásokkal küzdöttem, de semmi nem hozott tartós eredményt 10 éven át. 5 éve olvastam először független tudományos kutatásokkal alátámasztott cikkeket a bőrápolásról, és az ezekben olvasottakat követve értem el szép eredményt. Ekkor ástam magam teljesen a témába, mindenféle bőrproblémával kapcsolatban, rengeteg angol nyelvű szakirodalmat olvastam el.

– Mikor kristályosodott ki, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

– Content marketinggel foglalkozom, gondoltam, a szakmámat összekötöm a hobbimmal, és elindítok egy bőrápolási blogot. A szándékom az volt, hogy legyen végre egy magyar nyelven is elérhető oldal, mely megtanítja a nőknek a bőr helyes ápolását. Ekkorra már rengeteg cikket fordítottam le magyarra, és gondoltam, közlöm őket az interneten. Kezdetben csak fordítások voltak,  most már nagyon sok a saját cikkem, sőt, Youtube-videóim is vannak.

Kozmetikumot a termék ígérete, csomagolása vagy éppen illata alapján választanak a legtöbben. Nem csoda, hogy folyton csalódnak, én is rengeteg kozmetikumot dobtam ki. Azonban, ha valaki megtanulja az INCI-t, vagyis az összetevőlistát elemezni, képes lesz eldönteni, hogy egy kozmetikum tényleg használ, vagy inkább csak árt a bőrnek, és egyáltalán neki való-e. A több ezer visszajelzés alapján biztosan állíthatom, hogy a tanácsaim a gyakorlatban is megállják a helyüket, erre nagyon büszke vagyok.

– Bloggerként indultál, de nem vagy tipikus beautyblogger, mondhatni, nem vagy megvásárolható. Volt ebből nagyobb konfliktusod?

– Sokan megsértődtek, amikor visszautasítottam az együttműködési ajánlatot, mert nem voltam hajlandó sem tesztelni, sem a blogomra kitenni olyan kozmetikumot, ami tartalmaz a bőrre irritáló hatású összetevőt. Sajnos a legtöbb kozmetikum tartalmaz ilyet. Komolyabb konfliktusom egyébként nem volt, de engem a cégek nem is hívnak bloggertalálkozókra, és nagyon ritka, hogy akár csak egy termékkel szponzorálnának. A tipikus bloggeréletből, úgy mint rendezvények, ajándékok, bloggerina csajos estek, én teljesen kimaradok az elveim miatt, de ezt nem bánom.

– Téged csak a tudomány érdekel, milyen forrásokból dolgozol?

– Paula Beugon, The Beauty Brains, Skinacea, Dr. Leslie Baumann, Future Derm és a Pubmed, de még sorolhatnám. Ezeket általában bőrgyógyászok vagy kozmetikai vegyészek írják. Szerencsére angol nyelven nagyon jó szakirodalom található az interneten, és klassz bőrápolási könyvek is elérhetőek angolul.

– Miért és mikor érezted azt, hogy saját terméket akarsz?

– 2014 karácsonya előtt már kérték az olvasóim, hogy írjak egy bőrápolási könyvet, melyet a szeretteiknek ajándékozhatnának, hogy nekik is szép legyen a bőrük. Végül 2015 őszén írtam meg első könyvemet, melynek címe: Esszenciális bőrápolás – Gyakorlati útmutató az egészséges és gyönyörű bőrért. Ezt a könyvet úgy állítottam össze, hogy minden lényeges dolog benne legyen a helyes bőrápolásról, tökéletesen érthető legyen laikusoknak is, és az egyes bőrproblémákra is megoldást adjon.

A saját márkás kozmetikum ötlete 2014-ben fogalmazódott meg, de egy év telt el, mire a konkrét kozmetikummal ki tudtunk jönni, rengeteg munka van benne. Szerettem volna egy olyan magyar, állatkísérlet-mentes márkát, mely nem tartalmaz semmilyen irritáló összetevőt, megfelel érzékeny bőrűeknek is, és mely képes adott bőrproblémákat megoldani. Az első termékünk egy magas hatóanyag-tartalmú, 15% C-vitamin-tartalmú öregedésgátló szérum, melynek bőrregeneráló és folthalványító hatása is van. Ez a termék a magyar piacon abszolút egyedülálló, és nagyon büszkék vagyunk rá.

– Vannak már visszacsatolások?

– Vannak, és nagyon pozitívak! A Krémmánián és a webshopunkban egyaránt gyűlnek a vélemények, eddig csupa 5 csillag, melynek természetesen örülünk. Rendkívül fontos számunkra a vásárlóink visszajelzése, mert ezáltal tudunk leginkább fejlődni.

– Látod már, hogy merre tovább?

– Szeretnénk fejlődni, további kozmetikumokat fejleszteni, kihozni. Elkezdtem oktatni a bőrápolást, szeretnék erre is nagyobb hangsúlyt helyezni. A blogot és a Youtube-channelemet pedig továbbra is vezetni fogom.

  • Megosztás:
hirdetés