A diétánál talán az egyik legalapvetőbb szempont, hogy egészséges legyen, és ne terhelje meg úgy a szervezetet, hogy az ember lánya valamiféle kényszernek érzze. Ezért fontos, hogy a súlyvesztés alapja ne valami őrült fogyókúra, hanem inkább az életmódváltás legyen. Így tett Rebel Wilson is, aki még januárban döntött a fogyás mellett, és azóta már elképesztően látványos eredményt ért el.

hirdetés

Az ausztrál színésznő azok közé tartozik, akiket Hollywood a súlyfelesleggel együtt fogadott el. Idővel ez azonban elkezdte hátrányosan érinteni a 40 éves sztárt, hiszen a komolyabb, drámai szerepek rendre elkerülik, és beleragadt a „vicces, duci lány” karakterébe.

Rebel Wilson az egészséges életmódnak köszönhetően teljesen megváltozott

Év elején azonban megfogadta, hogy kívül-belül változtat önmagán, mivel szeretné, ha komolyabb filmekben is bizonyíthatná a tehetségét, és úgy érezte, hogy ehhez mindenképpen átalakulásra van szüksége. Januárban az Instagramján jelentette be, hogy ez az év „az egészség éve lesz” számára, és mindent megtesz a siker érdekében. Nos, az eredmény nem maradt el, több mint húsz kilótól szabadult meg eddig.

Rebel Wilson fogyásának a legnagyobb titka a kitartás és az elhatározás. A színésznő kiiktatta az étrendjéből a gyors kajákat, a finomított cukrot, és minden olyan egészségtelen ételt, amelyek károsan hatnak a szervezetre. Igyekszik minél egészségesebben étkezni, ám néha ő is tart csalónapot. Rendszeresen beiktatja a Mayr-kúrát, amelynek segítségével a felgyülemlett salakanyagok távoznak a szervezetéből, így a lehető leghasznosabb mértékben tudnak felszívódni a tápanyagok. A léböjtkúra segítségével felgyorsul az anyagcsere, így megfelelő étkezési szokások mellett könnyedén leolvadnak a plusz kilók.

A másik fontos dolog, hogy Rebel elkezdett rendszeresen mozogni. Heti hét alkalommal edz, emellett sokat gyalogol. Az intervallumos edzésre esküszik, és a programok részét képezi többek között a súlyemelés, valamint a lépcsőzés is.

A kitartó munkának köszönhetően már majdnem elérte az álomsúlyát, amely az életmódváltás nélkül nem sikerült volna. Az egészséges ételek fogyasztása és a rendszeres testmozgás ma már egyaránt az élete részévé vált, így az elért testsúly sokkal könnyebben tartható.

A színésznő egyébként rendszeresen közzétesz bejegyzéseket, amelyekben kendőzetlenül mondja el, hogy gyakran nem könnyű lépést tartania az új életmódjával, és néha hatalmas erőre van szüksége ahhoz, hogy tovább folytassa a mozgást. Ám kétségtelen, hogy megéri, hiszen Rebel Wilson valóban remek formában van. Nem csak az alakja változott meg, hanem sokkal jobban érzi magát.

 

Kiemelt kép: Pascal Le Segretain / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés