A divatvilág fenegyereke, Jeremy Scott megint botrányba keveredett. Egy fiatal divattervező azt állítja, hogy a Moschino kreatív igazgatója engedély nélkül lenyúlta korábbi munkáit.

Amikor az őrült zsenialitásáról híres amerikai tervező, Jeremy Scott került a Moschino élére, valahogy megszaporodtak a botrányok a divatcég háza táján. Igaz, ezek a bakik óriási hírveréssel jártak, ám egy-két ilyen botlás bírósági perrel való fenyegetéseket is bevonzott a luxusmárkának.

2014-ben sokan ünnepelték a Mochino merész kollekcióját, melyet a McDonald’s egyenruhái inspiráltak. Az M-betűt saját logójává formálta át a divatház, amivel nagy sikert aratott a bemutatón, ám nem úgy a McDonald’s dolgozói és képviselői körében. A híres gyorséttermi lánc nemcsak mély felháborodását fejezte ki, hanem perrel fenyegetőzött, végül valahogy elcsitultak a kedélyek.

Alig ült el a botrányhangulat a Moschinónál, 2015-ös Å‘szi kollekciójával ismét nagy port kavart Jeremy Scott. Akkor a népszerű street artos graffitiművész, Joseph Tierney – ismertebb nevén Rime – vádolta meg a divattervezÅ‘t azzal, hogy lenyúlta az Å‘ híres VandalEyes című munkáját, és változtatás nélkül rányomta az egyik estélyi ruhájára, amit Gigi Hadid viselt a kifutón, majd Katy Perry is népszerűsítette a MET-gálán.

A Moschino akkori kollekciója a graffiti jegyében született, és a divat krémje óriási üdvrivalgással fogadta az ötletet. Később ez az ügy is elcsitult, sokak szerint valószínűleg peren kívül egyeztek meg a felek.

Most ismét plagizálással vádolják a divatcéget: egy fiatal londoni divattervező, Edda Gimnes adott hangot csalódottságának a Facebook-oldalán, miután meglátta a Moschino 2019-es tavaszi kollekcióját.

Elkeseredett posztjában azt állítja, hogy a divatház engedély nélkül használta fel az ő korábbi gyűjteményére jellemző, textilfirka-mintázatokat, melyek a 2016-os és 2017-es tavaszi-nyári kollekciójában kerültek bemutatásra.

A fiatal tervező anno nagy sikert aratott a gyermekfirkákra hasonlító anyagmintáival, különösen a londoni divathéten. Edda Gimnes arról is beszámolt nyílt levelében, hogy alig egy éve megmutatta a munkáit a Moschino egyik munkatársának, és ezért is furcsállja ezt a véletlen egybeesést.

A Moschino tagadja az állításokat, elmondásuk szerint korábbi kollekcióik inspirálták az összefirkált anyagokból készült, 2019-es darabokat.

Valószínűleg nehéz lesz igazságot tenni az ügyben, hiszen a divattervezésben éppúgy, mint a művészeti ágakban, nagyon vékony határ választja el az inspirációt a feldolgozástól. A képek alapján szerinted itt melyikről lehet szó?

  • Megosztás:
hirdetés