Bár Mila Kunis elbúcsúzott a Diortól – hiszen Jennifer Lawrence lépett a helyébe, hogy a francia divatcég fiatalos vonalát reklámozza -, cseppet sem panaszkodhat a színésznő. Már csak azért sem, mert olyan feladatot kapott, ami miatt valószínűleg minden nő irigy lesz rá: a világ legnagyobb színes drágaköveket kitermelő és forgalmazó cége, a Gemfields kérte fel nagykövetének. A drágakőbányász multi nem tagadta, hogy Mila Kunis szerepe az arculatfrissítés tolmácsolása, mert úgy vélik, az ő fiatalos kisugárzása megváltoztathatja a hagyományos smaragdékszerekről kialakult képet.

Méregdrága ékszer Mila Kunis nyakán

Az első kampányfotókon gyönyörű smaragdnyakláncot és fülbevalót visel a színésznő, és a kisugárzásával nincs is semmi gond, mi valóban elhisszük neki, hogy ez hordható, szexi és fiatalos. Ám ettől még nyilván nem fog nagyobb réteget megszólítani a reklám, mert ezeket a köveket csak kevesen tudják megfizetni.

Mila azonban szerencsés: a cégnek pont kapóra jött, hogy a Disney hamarosan bemutatja az Óz, a hatalmas című filmfeldolgozását, melyben Mila Kunis játssza Theodorát, a gonosz nyugati boszorkányt. A film valamikor március elején fog megjelenni, a premieren pedig a Gemfields eszméletlenül drága, művészi ékszereiben fog mutatkozni a színésznő, ami valljuk be, keveseknek adatik meg. Sokan leélik úgy az életüket, hogy hozzá sem érhetnek ilyen gyönyörűségekhez.

Etikus bányászat

Talán azt is kevesen tudják, hogy a Gemfilds 2013 kezdetén megvásárolta a Fabergé ékszerházat, így az arculatváltás részben ennek tudható be. Azzal, hogy saját maga termeli ki drágaköveit, illetve olyan couture ékszertervezőkkel és dizájn-partnerekkel dolgozik együtt, mint Alexandra Mor, Shaun Leane, Fernando Jorge, Dominic Jones, Katarina Maxine, valamint a Gem Palace vagy a Sutra Jewelry, teljesen egyedülálló vállalkozássá nőtte ki magát.

A Fabergének köszönhető vérfrissítés pedig mesés ékszerkölteményeket eredményezett, melyeket modern megvilágításba helyezett az új, ütős kampányanyag. A fotókat Mario Sorrenti készítette, a stylingért Anastasia Barbieri felelt.

Mila Kunis Afrikába is ellátogatott a Gemfields nagyköveteként, hogy megbizonyosodjon róla, miként zajlik a kitermelés Zambia földjén.

A cég valószínűleg úgy érezte, meg kell értetni az emberekkel, hogy a drágakőbányászat nem feltétlenül olyan, mint ahogy a Véres gyémánt című filmben láthattuk. Mila Kunis megerősítette, hogy a Gemfields bányászati tevékenysége során különös figyelmet fordít a környezetvédelemre, illetve nem veszélyezteti a helyi közösségek egészségét. Efelől tehát megnyugodhatunk.

  • Megosztás:
hirdetés