A rendszeres vízfogyasztás nagyon fontos, de munka közben sokan megfeledkeznek róla. Pedig számos egészségügyi és esztétikai problémát okoz, ha a szervezet dehidratálttá válik.

Néha nagyon nehéz betartani, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot igyunk a nap folyamán. Különösen a munkahelyen hajlamos elterelődni az ember, és már csak akkor tűnik fel a víz hiánya, ha a száraz, fűtött légtérben kiszárad a bőrünk, és megfájdul a fejünk. Az utólagos folyadékpótlással pedig vigyázni kell, hiszen az sem jó, ha egyszerre túl sok vízhez jut a szervezet.

Aki kevés vizet iszik, hamarabb ráncosodik

Mint mindenben, a hidratálásban is fenn kell tartani az egyensúlyt. Ha úgy érzed, érzékeny a bőröd a hideg és meleg levegőre, illetve a nap folyamán gyakran húzódik, valószínűleg megcsappant a tested folyadéktartaléka, ami a koncentrációképességre és a közérzetre egyaránt romboló hatással bír. Nem beszélve arról, hogy annak, aki nagyon kevés vizet iszik, korábban kezd el ráncosodni a bőre.

A méregtelenítés szempontjából éppúgy szükséges a szervezet számára, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot kapjon, máskülönben nem tudja kimosni a sejtromboló hatású méreganyagokat, és az anyagcsere-folyamatok is lelassulnak.

Ha napközben, a munkahelyeden nehezen tudod számon tartani, hogy mennyi vizet fogyasztasz, ez a praktikus kis asztali szerkezet segíthet. Nem kellenek hozzá speciális holmik, ráadásul rém egyszerű elkészíteni.

 

Ezekre lesz szükséged:

  • 1 db hosszúkás chips-es doboz
  • 1 db alaposan megtisztított mogyorókrémes üveg
  • 1 lap dekor- vagy fedőmatrica
  • 1 db üres, jól megtisztított fogkrémes tubus
  • 1 db szívószál
  • ragasztópisztoly
  • hegyes kisolló
  • kés

Ha elkészült az asztali folyadékadagoló, megtöltheted ásványvízzel, teával vagy gyümölcs- és zöldségdarabkákkal dúsított méregtelenítő vízzel. Így kényelmesebben be tudod osztani magadnak a napi folyadékmennyiséget.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés