Uborkaszezon van Hollywoodban, raktárban hevernek az összetekert vörös szőnyegek, így pazar estélyikben sem gyönyörködhetünk egy darabig. Ínséges időkre összegyűjtöttük a filmes kosztümök legszebbjeit.

Keira Knightley és James McAvoy végzetes szerelembe estek egymás iránt, miközben a lány ezt a méregzöld selyemruhát viselte, így egy pillanatig nem csodálkoztunk a spontán könyvtári légyotton, a finom esésű ruha ezt is megengedte. A Vágy és vezeklés kosztümtervezője, Jacqueline Durran pedig olyan jól ráérzett a ’40-es évek hangulatára, hogy egy Oscar-jelölést is bezsebelt. Őszintén szólva, azt is megértenénk, ha csak ezért az egy ruháért ismerték volna el.

Hogyan is maradhatna ki egy ilyen listáról Hubert de Givenchy múzsája, a csodás Audrey Hepburn? Olyannyira elképzelhetetlen, hogy rögtön két ruhájáról is meg kell emlékeznünk. Az elsőt a Sabrinában láthattuk rajta, és láss csodát, ismerős virágmotívumok tekerednek a mellésztől az uszályig. Éljen Kalocsa!

Az estélyik között kakukktojás Scarlett O’Hara – Elfújta a szél – függönyből készült, zöld bársonyruhája, amit az elszegényedett hölgy végső elkeseredésében varrat magának, hogy régi fényében tündököljön Rhett előtt – ugyan nem bálba készült, de melyik lány ne akart volna egy kicsit Vivien Leigh lenni, és óriási rojtokba bújni?

Kész közhely az egész jelenség, de mégsem kopott el. Audrey Hepburn Holly Golightlyként több kiló gyöngyöt magára aggatva is elhitette velünk, hogy lehet így feltűnésmentesen, unottan kódorogni az utcákon, sőt, így érdemes csak igazán. Az ikonikus feketét szintén Givenchy tervezte.

– Nagyon szép vagy, és magas, csak ne dobáld úgy a tagjaidat! – így nevel hercegnőt a jobb sorsra érdemes örömlányból az üzletember. A Micsoda nőből majdnem lehetetlen kedvenc ruhát választani, de estélyiből szerencsére csak egy van, azt pedig Marilyn Vance-Strakernek köszönhetjük.

Grace Kellynél és a Dior 1955-ös kolleciójából származó chiffon ruhájánál tökéletesebbet valószínűleg nem látott a filmvászon, a kettő együtt pedig maga a stílusorgia. A Hátsó ablak Lisája ilyen ruhákban nyomoz egy ablakból leselkedve.

Kate Winslet Titanicban viselt estélyije a filmtörténetbe Dinner dress vagy Jump dress néven vonult be, hiszen ez volt az, amiben Rose a szombat esti vacsorához a lépcsőn megjelent, majd a katasztrófa érte. Az apró tükrök és gyöngyök ezreivel díszített Deborah Lynn Scott-ruha az egyik legdrágább a sorban.

  • Megosztás:
hirdetés