A már több külföldi Sofitel szállodát megjárt fotókiállítás idén végre a budapesti hotelbe is megérkezett. Február 17-től egészen április 20-ig láthatók Budapesten a fantasztikus fotók London, New York, Brüsszel, Washington, Berlin, Chicago, Róma és Los Angeles után.

A négy sztárfotós a divat emblematikus figuráiról és mozzanatairól készített pillanatképeket, melyek közül a legnépszerűbb alkotásokat ezúttal a magyar közönség is megtekintheti. A Dior, a Chanel, a Jean-Paul Gaultier és az Yves St Laurent függönyei mögött lejátszódó események apró töredékeibe így betekintést nyerhet bármelyik divatőrült.

Szerelembe esett a divattal

Gérard Uféras magát fotóriporternek, nem pedig divatfotósnak tartja, akit 14 éve varázsolt el a divat világa, ami örök szerelem. Összesűrített érzelmeket igyekszik megörökíteni, melyekre úgy tűnik, igény is van, a párizsi Polka Galerie képviselője ugyanis elmondta, az utóbbi időben megnőtt a kereslet a fotók iránt, és jó befektetés, ha valaki ebbe a kortárs, nagyon mai művészeti ágba fekteti pénzét.

A Sofitel Budapest Chain Bridge halljában kiállításra került fotósorozat a bemutató alkalmával sejtelmes vörös és fehér fényárban úszott, melyben a képek különleges megvilágítást kaptak. A résztvevők valóban úgy érezhették, mintha az egyik korábban lefotózott divatbemutatón lennének, ahol a modellek és tervezők őrült, nyüzsgő forgatagába csöppentek volna bele.

Budapesten is méltó helyet kapnak tehát Derek Hudson, Cathleen Naundorf, Jean-Marie Périer és Gérard Uféras fotóművészek alkotásai, április 20-ig érdemes a budapesti Sofitel szállodába látogatni.

Az emberek a lencse másik oldalán

Derek Hudson, az angol származású fotós már egészen fiatal korában beleszeretett a fényképezésbe, és az olyan filmek inspirálták, mint az 1960-as évekbeli Antonioni-film, a Blow-Up. Amikor Londonba költözött, akkor találkozott a híres fotóriporterrel, Terry Fincherrel, aki későbbi mentorként vezette végig Hudsont a fotósok pályájának rögös útján. A világról alkotott nézeteit és elképzeléseit sokáig a Life magazin hasábjain láthattuk. Ezután olyan nagyszerű újságoknak dolgozott, mint a Sunday Times, a Newsweek vagy a Paris Match.

Cathleen Naundorf kezdetben a szobrászat és festészet iránt érdeklődött. Később, mikor a fényképezés belopta magát a mindennapjaiba, rendkívüli helyekre jutott el asszisztensként, mint amilyen Szingapúr vagy New York. Miután Párizsba költözött, olyan vezető magazinoknak dolgozott, mint a Vogue, a Glamour, az Elle vagy a Marie Claire.

Jean-Marie Périer a Marie Claire fotósa mellett kezdte meg munkáját asszisztensként. Felismerték tehetségét, így rövid idő alatt egy popzenével foglalkozó magazin vezető fotográfusa lett, olyan hírességeket kapott lencsevégre, mint a Beatles vagy a Rolling Stones.

Gérard Uféras mind a nemzetközi, mind a számára hazainak számító francia sajtóban elismerést vívott ki magának munkáival. Ahogy a reklámkampányokban, úgy minden más területen is megállta a helyét fotósként. Saját projektjei között szerepelt olyan sorozatok megalkotása, mint például Európa operaházainak bemutatása, melyet 1988-ban kezdett Párizsban, és 2001-ben Moszkvában fejezett be, elnyerve ezzel több díjat is.

A kiállítás egészen április 20-ig tekinthető meg Budapesten, a Sofitel Budapest Chain Bridge pedig szeretettel vár mindenkit, akit a divat története lázba hoz, és szeretne bekukkantani a kulisszák mögé.

  • Megosztás:
hirdetés