A Barbie baba sokáig listavezető volt az eladásokban, de az őt ért támadásokat illetően is szép kis rekordokat döntögetett. Hatvan évvel ezelőtt dobták piacra az első fröccsöntött, karcsú szőkeséget.

A legelső Barbie babát 1959-ben dobta piacra a Mattel, egy olyan világban, amelyben mindaddig kisdedeket megformáló babák kerültek legtöbbször a kislányok kezébe, hiszen a szülők szerint ezek a játékok készítették fel őket leginkább a házasságra és az anyaságra.

Ruth Handler, a Barbie ötletgazdája, gyakran figyelte kislányát játék közben. Egy ilyen alkalommal pattant ki a fejéből az ihletszikra, amikor észrevette, hogy Barbara nevű gyermeke milyen élvezettel öltözteti a papírból készült divatbabákat.

A lánya után elnevezett, felnőtt nőt ábrázoló műanyag játék, ekkor még nem rendelkezett semmilyen mögöttes ideológiával, vagy eget rengető küldetéssel, bár a legyártása kétségkívül pimasz lázadásnak számított abban az időben. Barbie egyszerűen csak szép és divatos volt, és ezzel már eleve óriási függetlenséget sugárzott a kislányok felé.

Barbie képes változni

Bár Barbie változása és csiszolódása szinte évről-évre megfigyelhető a prototípus óta, sokszor vádolták azzal, hogy a nőket lealacsonyító sztereotípiákat közvetíti a gyermekek felé, és ostoba, nyers szexualitással átitatott szerepköröket fogalmaz meg a kislányok számára, akiknek még kialakulóban van az önbecsülése.

 

Míg a hatvanas években Barbie csak bátran belecsapott a lecsóba, és megmutatta, hogy nemcsak kertvárosi háziasszony lehet egy nőből, a későbbiekben bizony egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a szórakozásra. Az irreálisan karcsú, dús keblű baba köré egy idealizált, rózsaszín világ épült fel, melyben minden divatos kellék az ő gondtalan, komfortos életét szolgálja, így érthetően, ő lett a vörös posztó a szülők szemében.

Mégis, miért szeretik annyira a kislányok?

A 60. évforduló alkalmából megrendezett szülinapi rendezvényen azonban, nemcsak Barbie sokféle arca, hanem a rózsaszín ködön túli külvilághoz való felzárkózása is kibontakozott előttünk. Ezen az eseményen újra átélhette mindenki azt az érzést, amikor az első, hőn áhított Barbie babáját végre a kezébe vehette – és valljuk be, ez az élmény nem is volt olyan rossz. Mindig is vita tárgyát képezte, hogy a kislányok miért szeretik, a szülők pedig miért ellenzik annyira a Barbie babát.

Hiszen tündérmesék már a Barbie előtt is léteztek, melyek legalább annyira irreális képet festettek a valóságról a megmentett hercegnőkkel és a fehér lovon érkező, hősszerelmes királyfikkal, mint a sportautóból integető Ken, Barbie luxusháza előtt.

Ha azt vesszük, a legtöbb klasszikus mese nehezen tuszkolható bele a mai világképbe, melyben a nők sokkal inkább szeretnek azzal azonosulni, hogy erősek, öntudatosak, akik megvalósítják az álmaikat, és nem csak céltalanul várják, hogy valaki majd megmenti őket a gonosz mostohától.

 

Ám a kislányok már a Barbie baba megszületése előtt is szerették különféle szerepekbe képzelni magukat, eljátszva a gondolattal, hogy csodálatos tündérek vagy hercegnők. A Mattel pedig adott a kezükbe egy játékot, ami szárnyra keltette a fantáziájukat, és megtestesítette számukra a tündérmeséket. Ezt szó szerint is megtette, amikor a Disney-hercegnők képére fazonírozta Barbie-t.

A Barbie azonban egy határvonalon túl, talán épp a felkorbácsolt indulatoknak betudhatóan, elkezdett több ponton kapcsolódni azokhoz a változásokhoz, melyek a világban zajlottak. Nagy elvárásokkal nézett szembe a baba, ezért az 1972-es kiadású, bárgyú mosolyú Malibu Barbie, és az 1992-ben piacra dobott Totally Hair Barbie divatmacás küllemétől eltávolodva, újabb és újabb karakterekkel álltak elő a Mattel tervezői.

Barbie motivál, inspirál, csak nem mindegy, mire

Az első áttörést az 1998-ban megjelent középszőke hajú Barbie jelentette, melynek testarányai már közelebb álltak egy valóságos nőéhez, persze, még nem egészen ütötték meg a mércét. A baba kisebb melleket, szélesebb derekat és vastagabb lábakat kapott, ám ezek a változtatások még nem csitították el a korábbi támadásokat. Így a Mattel különféle bőr-, haj-, és szemszínű babatípusokkal tett kísérletet arra, hogy minél több igénynek eleget tegyen sikeres játékával.

A Ruth Handler által megálmodott, első Barbie baba merőben eltér a modern Fashionista kollekció tagjaitól, melyek között a szélesebb, molett sziluettek is megtalálhatóak. Képek: Chesnot, Eduardo Parra/Getty Images.

2016-tól kezdve már megjelent a Fashionista kollekció, mely különböző etnikumú Barbie babákat vonultatott fel magas, alacsony és molett testképpel. Török Katától, a Mattel cég Barbie szekciójának brandmenedzserétől azt is megtudhattuk a 60. évfordulós rendezvényen, hogy Barbie mindmáig több mint kétszáz karriernek igyekezett megfelelni, hogy ezzel is motiválja a lányokat.

Volt már üzletasszony, orvos, űrhajós, amerikai elnök, láthattuk már diplomával a kezében, sőt, olyan, nagyrészt férfiakhoz köthető szakmákban is megmutatta magát, mint amilyen a programozói munkakör, vagy a katonaság.

A szülők és a gyártók felelőssége is, hogy Barbie kreatív játék legyen

Ezt azért is tartja fontosnak a Mattel, mert egy nemrég, Amerikában végzett kutatása szerint a lányok háromszor kevesebb tudománnyal kapcsolatos játékot kapnak, mint a fiúk, tehát a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák valójában az otthoni nevelésben is jelen vannak.

A Mattel szeretné elérni, hogy a kislányok azt érezzék, nincs olyan karrier, amit ne választhatnának pusztán azért, mert lánynak születtek. Ezért Barbie baba 2019-es küldetése legfőképpen a leánygyermekek felé irányított üzenet, hogy higgyenek magukban, és merjenek nagyot álmodni! Az új babakollekciókban várhatóan már asztrofizikus Barbie is lesz, sok más izgalmas karrierálommal kiegészítve. Továbbá, a 2019-es szériákban kerekesszékes, és lábprotézist viselő Barbie babák is elérhetővé válnak.

Ördög Nóra, a találóan nőnapra szervezett rendezvény háziasszonya, érdekes beszélgetést indított el Dr. Belső Nóra pszichiáterrel és Epres Panni divatmodellel. A felmerült témák érintették a kislányok önbecsülését, mely gyakorlatilag már ötéves korukra kialakul, valamint a szülői értékrend és mintakép fontosságát ezzel kapcsolatban.

Epres Panni egyetlen találó mondatával helyére tette az egész Barbie-kultuszt, miszerint, a szülők nemcsak a játék megválasztásáért felelnek, hanem azért is, hogyan és mit játszik vele a gyerek. Lefordítva, nyilván nem fog plázacicásat játszani a Barbie babájával, ha otthon egészen más értékrenddel találkozik, vagyis más mintákat lát maga előtt.

Dr. Belső Nóra arra is kitért, hogy maga a játék, azon belül is a babázás, valamint a hozzá kapcsolható szerepjáték nagyon fontos a gyermekeknél, hiszen feszültségeket oldhat fel, megmozgatja a fantáziát, és fejleszti a kreativitást, valamint a beleélő képességet.

Barbie öltöztetését számos híres divattervező és houte couture divatház vállalta már. A kézműves, magas minőségű ruhákba bújtatott, szerencsés babákat nem annyira gyerekkézbe, mint inkább gyűjtőknek és múzeumoknak szánták. Az Oscar de la Renta fekete-fehér estélyi ruhát, a Christian Dior kézzel hímzett, gyöngyös kosztümöt tervezett Barbie babának. Képek: Chesnot/Getty Images.

Barbie babának lehet hosszú lába, hiszen ő csak egy játék!

Nem lehet tehát mindent egy babára kenni, még akkor sem, ha irreális a testalkata. Hiszen a kiskorúak életében gyakran felbukkan kisebb vagy nagyobb mértékben a rajongási korszak, amikor összehasonlítják önmagukat másokkal. A rajongás tárgya ilyenkor akár az egyik osztálytárs, vagy egy, a gyerek által idealizált híresség is lehet, és ennél a pontnál különösen nagy felelősség nehezedik a szülőre, hogy helyére billentse a lurkó önbizalmát, tudatosítva benne saját értékeit.

Igaz, lehet ujjal mutogatni, hogy Valeria Lukjanova felnőtt nőként sem bír szabadulni a Barbie által sugallt idealizált képtől, ezért teljesen átszabatta magát, és a baba élő hasonmásaként tengeti céltalan életét.

Kép: Vincenzo Lombardo/Getty Images.

Ám ott van a Zombie girl gúnynéven elhíresült iráni lány, aki pedig Angelina Jolie színésznőre akart hasonlítani, ezért képes volt ötven plasztikai beavatkozást bevállalni, ráadásul a sok fájdalomért cserébe, egy torz külsőt kapott. Az eset kapcsán senki nem hibáztatta Angelina Jolie-t azzal, hogy túlságosan szép és vékony, ráadásul még sikeres és gazdag is, amivel rontja a gyermekek önbecsülését.

Mindenesetre, én nemrég szúrópróbaszerűen azt találtam mondani az ötéves kislányomnak a Barbie babájáról: Kicsit furcsa, hogy ilyen vékony és hosszú lábai vannak, nem gondolod? Mire ő teljes meggyőződéssel rám pirított: De anya! Neki lehetnek is, hiszen ő csak egy játékbaba, nem olyan, mint mi, mert nem él!

Kiemelt kép: Chesnot/Getty Images.

Cikkfotók: Getty Images.

Képgaléria képei: Retikül.hu.

  • Megosztás:
hirdetés