A pattanások és egyéb kellemetlen bőrbetegségek nemcsak a fiatalokat érintik. A 20-30 éves korosztályba tartozó nők 20%-a szenved valamilyen tünettől, amit antibiotikumokkal, hormonkúrával és egy sor méregdrága kozmetikummal próbálnak megoldani.

A stresszen, hormonális egyensúlyvesztésen kívül a szennyezett levegő, a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás is előidézheti a problémát. Amennyiben a felhalmozódott méreganyagok nem tudnak kiürülni a szervezetből, a bélrendszerből felszívódva komoly egészségügyi problémát okozhatnak, nem beszélve a pattanások és egyéb bőrbajok rendszeres megjelenéséről.

Sokat javíthat ezen olyan ételek rendszeres fogyasztása, melyek nagymértékben segítenek a test méregtelenítő folyamatait intenzívebbé tenni. Az alábbiakban nyolc olyan élelmiszerről lesz szó, melyek nagyon könnyen beszerezhetőek, olcsók, viszont hihetetlenül jól felveszik a harcot a káros toxinokkal szemben.

Kefir

A savanyított tejtermékek nagyon jó hatással vannak a bélflórára, és segítik az emésztést. Ez azért fontos, mert, ha az emésztés nem működik rendesen, gyulladás keletkezik a szervezetben, ami pedig pattanásokat okoz. Legjobb reggel fogyasztani, és magokat, zabkorpát, zabpelyhet is keverhetsz bele.

Csalán

Valószínűleg most a szúrós, bosszantó kerti gyomnövény jutott eszedbe, azonban nála különösen igaz a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó. Gyulladáscsökkentő, antioxidánsokkal teli és enyhe vízhajtó hatásának köszönhetően nagyon hatékonyan méregtelenít is. Próbáld ki a csalánteát, nem fogsz csalódni!

Zsázsa

Nagyon kevesen ismerik, és még kevesebben használják, pedig nagyon jó tulajdonságokkal bír. Sokféleképpen fogyasztható, nyersen salátában, de teaként, fűszerként is kiváló. Tele van antioxidánsokkal, mangánnal, karotinnal és káliummal, enyhén vízhajtó hatása pedig segít maximálisan méregteleníteni a testet.

Cékla

Sokan nem szeretnek az elkészítésével bíbelődni, mert alaposan megfogja a kezet. Szinte az egész testet tisztítja, van benne A- és E-vitamin, kálium, kalcium, magnézium és nátrium is. Legjobb nyersen vagy enyhén puhára főzni-sütni, ugyanis a tápanyagok így vannak jelen a legnagyobb koncentrációban.

Hüvelyesek

Bár elkészítésük a legtöbb esetben macerás az áztatás miatt, érdemes rászánni az időt. A test gyógyulási folyamatainak beindításához fehérjére és energiára van szükség, amiből a hüvelyeseknek van bőven. A vitaminokon, ásványi anyagokon kívül élelmi rostban is gazdagok, ami az emésztés és a méregtelenítés folyamatait segíti.

Tojás

Napi egy tojás fogyasztása nagyon jól hozzájárul az immunrendszer helyes működéséhez. Különösen a sárgája tartalmaz sok szelént, cinket, fehérjét és nélkülözhetetlen vitaminokat. Legjobb a főtt tojás, amit előre megfőzve akár munkába is vihetsz, és megszórhatod vele a salátádat.

Articsóka

Bár a kozmetikai ipar már régóta felfedezte magának, ételként csak kevesen fogyasztják. Pedig nagyon jó immunerősítő, koleszterincsökkentő, tele van antioxidánsokkal, és segíti az emésztést. Ezenkívül a májnak is jó szolgálatot tesz a méregtelenítésben, úgyhogy a szép bőr garantált vele.

Lucerna- (vagy bármilyen) csíra

Nagyon olcsó megoldás, viszont annál hasznosabb. A-, B-, C-, E- és K-vitamint tartalmaz, továbbá foszfort, cinket, kalciumot, folsavat, magnéziumot és nátriumot. Még felsorolni is hosszú! A csíráztatás kicsit macerás, de akár készen is megveheted, az eredmény pedig garantáltan nem marad el!

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés