A mindennapi rohanás, a stresszes életmód, valamint a méreganyagok felhalmozódásának hatása a bőrön mutatkozik meg leginkább, hiszen ez az első védelmi rendszerünk. Ám nemcsak a külső környezeti ártalmak, hanem a belső, lemerült készletek is gyengítik az ellenálló-képességét, így kevésbé tudja felvenni a harcot az öregítő tényezőkkel.

A regenerálódás mindig nagyon fontos, de különösen a tavasz kezdetén, amikor a hosszú tél viszontagságai után sok esetben már kevésnek bizonyul a hétköznapi ápolás, és a bőr szinte kiköveteli magának a teljes megújítást. Én a BioNatura Spa & Luxus Masszázs Stúdióba látogattam el a testi-lelki felfrissülés céljából, meg azért is, hogy annyi év halogatása és terelése után végre kipróbáljam a testmasszázst.

A hely filozófiája

Bár nincs nagy összehasonlítási alapom, mégis, már a küszöb átlépésekor éreztem, hogy különleges helyre keveredtem. Rohanva érkeztem meg, és estem be az ajtón, magammal cipelve a tavaszi fáradtságomat, a külvilág zaját és a belső kis nyűgjeimet. Odabent viszont halk, nyugtató zene, hangulatvilágítás, illatgyertya és békés harmónia fogadott. 

István, a masszázsstúdió működtetője és masszőrje megérezte a nyugtalanságomat, így beszélgetéssel oldotta a feszültségemet. Akkor tudtam meg azt is, hogy miben különbözik az ő szentélye a többi szépítő, kényeztető és relaxáló szalontól.

A természet hatóanyagaival szépít

A BioNatura Spa & Luxus Masszázs Stúdió kezelései kizárólag natúr– és biokozmetikai termékekkel történnek, melyek megfelelnek a szigorú német előírásoknak. A természetes tisztaságú olajok és kencék abszolút mellőzik a mesterséges színezékeket, tartósítószereket és illatanyagokat és kőolajszármazékokat.

A spa-kezelések között további különlegességekre lehet bukkanni. Ilyenek az egzotikus testradírok, melyek a világ tíz országának szépségápolási titkát fedik fel – egyesek nemcsak az elhalt hámrétegektől szabadítanak meg, hanem más tájakra repítenek az illatvilágukkal. 

Bio izraeli olívabogyós-sós testradír

Bár érzékeny a bőröm – ezt nem tudom elégszer leírni -, ettől a testradírtól egyáltalán nem féltem. Először kellemesen meleg olívaolajat masszíroznak a bőrbe, amitől kitágulnak a pórusok, így még mélyebbre juthatnak a hatóanyagok. Azután a sóval gyengéd, de határozott mozdulatokkal dörzsölik át a bőrfelszínt, melytől szinte azonnal felélénkül a vérkeringés.

Bio bőrselymesítő shea vajas masszázs

Eleinte nem tudtam elképzelni, hogy a negyven perces testradír után még egy órát kibírok fekve, de olyannyira sikerült, hogy a pihentető zene és kényeztető masszírozás hatására picit elbóbiskoltam. A shea vaj egyébként segít megelőzni a terhességi csíkok kialakulását, ugyanakkor gondoskodik a bőr nedvesség- és zsírtartalmáról, ezáltal fantasztikusan bársonyossá és rugalmassá válnak a hámrétegek.

Ezt is melegen kenik fel, majd egészen lágy mozdulatokkal masszírozzák a bőrbe, amitől jobban beépülnek a hatóanyagok. István a különböző ayurvéda-, indiai- és svédmasszázs technikákat alkalmazza, melyek elegye inkább szépítő és ellazító jellegű, vagyis nem erősen dögönyözős.

A testkezelések és a masszázsok nem túl olcsók, az általam igénybevett radír és  masszázs közel 20 ezer forint, viszont, ha hozzáveszem a komplex kényeztetést és a testi-lelki felüdülést, akkor megéri a pénzáldozatot.

  • Megosztás:
hirdetés