A körömdíszítés mára már valódi művészeti ággá lépett elő, ráadásul nem kell hozzá nagyon nagy kézügyesség, legalábbis nem minden mintához. A legbonyolultabbnak tűnők a legegyszerűbbek, mint például a márványos körmök, de az ombre-őrület sem hagy alább.

Aranyos pöttyök

A cukorkakörmök után most egy kicsit egyszerűbbet mutatunk be, melynek elkészítéséhez nem szükséges rajztehetség. A pöttyös mintát variálhatod kedvedre, lehet szivárványszínű, neon, folyhatnak egybe a pöttyök, és ne feledkezzünk meg a legegyszerűbb, francia hangulatú, fekete-fehér változatokról se.

A lényeg, hogy a színek harmonizáljanak, illetve, hogy ne nagyon keverd mással, mert könnyen túl csiricsáré lehet a végeredmény. Mindez rövid és hosszú körmökön is jól mutat.

Így készítsd el!

A pöttyös körömmintához nem lesz másra szükséged a lakkokon kívül, mint egy kis spatulára, amit külön erre a célra készítettek. Ezt sok helyen megveheted, a legegyszerűbb körömápolással foglalkozó webáruházakban megnézni, de az Avonnál is kapható.

Először vidd fel az alapszínt, ahogy a képen is láthatod, jól néz ki, ha az egyik körmöd alapja a többi köröm pöttyeinek árnyalata. Hagyd megszáradni, közben a pöttynek való körömlakkot adagold az ecsettel egy kupakba, ebbe mártsd óvatosan a pöttyözőt, végül érintsd a körmödhöz. Elsőre jobb, ha a lábujjadon próbálod ki, hogy mennyi lakkot vesz fel a kis fém eszköz, így nem csöpög majd le. Ha kipöttyözted magad, és megszáradt ez a réteg is, akkor színtelen lakkal fixáld.

  • Megosztás:
hirdetés