A napégés szempontjából egyértelműen a megelőzés a legfontosabb, ám ha már megvan a baj, a bőrpír kezelése otthon is működhet. Bizonyos házi praktikák inkább károsnak bizonyulnak, semmint enyhítenék a tüneteket, miközben nem kell minden boszorkányságot kapásból elvetni.

hirdetés

Az enyhébb napégés kezelése történhet gyógyszertárban vagy drogériákban megvásárolt speciális regeneráló kencékkel, de néhány praktika otthon is segíthet csökkenteni a bőrkárosodást. Ezek a házi módszerek számtalan esetben beválhatnak, miközben vannak olyanok is, amelyeket még csak kipróbálni sem érdemes. A napégés terén a megelőzés a legfontosabb lépés, ám valljuk be, aligha létezik olyan nő, akivel még nem fordult elő, hogy hatalmas vörös foltokkal ért haza a nap végén.

Ehhez még csak ki sem kell feküdni a napra, az utcán való sétálgatás vagy a hétvégi kertészkedés bőven elegendő ahhoz, hogy az erős napsugarak mély és látványos nyomot hagyjanak az ember bőrén. Bár nem lehet eléggé hangsúlyozni a fényvédő használatát, sokszor ez az alapvető lépés elmarad, vagy a készítmény faktorszáma bizonyul kevésnek. Ha már megtörtént a baj, érdemes bevetni pár hatékony praktikát, amelyek garantáltan enyhítik a húzódó, fájdalmas pirulás tüneteit.

 

Napégés kezelése otthon: ezeket a módszereket ne alkalmazd

Az első és legfontosabb lépés, hogy minden esetben ellenőrizni kell, mennyire súlyos a sérülés. A napégés éppen olyan égési sérüléseket eredményezhet, mint a forró sütő vagy épp a vasaló. Akár hólyagos, sebes felület is keletkezhet a bőrpír helyén, ilyen esetben már orvosi segítségre van szükség, különösen, ha hidegrázás, fejfájás társul a tünetek mellé. Az otthoni praktikáktól nem szabad csodát várni, sőt, néhány trükköt érdemes inkább kerülni, hiszen még tovább ronthat a helyzeten.

Ecet

Számos filmben, sorozatban lehet látni, hogy az égett bőrt ecettel igyekeznek megújítani és nyugtatni. Sajnos az igazság az, hogy az ecetes borogatás maximum néhány percig enyhíti a tüneteket, hosszú távon azonban teljes mértékben hatástalan. Maró hatása miatt még tovább ronthatja a már meglévő napégést, a kezdeti hűsítő élmény pillanatok alatt pokoli fájdalommá alakulhat.

Citromlé

A citromlé hasonlóan eredménytelen, mint az ecetes borogatás, ugyanúgy reagál rá az érzékeny, problémás bőrfelszín. Kezdetben kellemes, nyugtató érzetet kelt, majd alaposan kiszárítja és megmarja a már egyébként is megviselt és sérült hámréteget. Mindenképpen kerülendő kezelési módszer, pláne súlyosabb, már-már heges bőrpír esetén.

Tejföl

A legismertebb népi módszer napégésre a tejföl, ám a bőrgyógyászok szerint nem nyújt megfelelő kezelést a sérült bőr számára. Hűsítésre ugyan alkalmas a hűtőből előkapott termék, de a benne lévő zsírok és fehérjék nem tudnak egészen felszívódni. Így a tejföl egyfajta réteget képez a bőrön, elzárja a levegőtől, ami megnehezíti a gyógyulást. Enyhe hámlasztó hatása irritálhatja a még frissen leégett bőrt.

Pár hasznos dolog, ami valóban enyhíti a tüneteket

Az erre a célra kifejlesztett napozás utáni, napégésre való kencék mellett számos házi praktika van, ami valóban hatásos lehet enyhébb bőrpír esetén. Ezeket az otthoni alapanyagokat éri meg kipróbálni.

Aloe vera

Nem véletlen, hogy számos napégésre való krém vagy gél alapanyaga, az Aloe vera tökéletesen működik, ha az égett bőrfelszín megnyugtatásáról van szó. Fertőtlenít, serkenti a sejtmegújulást, így rövid idő alatt meggyógyítja a sérült felületet. Számos vitamint, aminosavat tartalmaz, melyeknek köszönhetően gyorsan enyhíti az irritációt, nyugtatja és hűsíti a fájdalmas területet.

Hideg borogatás

A lehető legegyszerűbb praktika ugyan időleges, ám mégis hatékony megoldásként szolgál. A jeges vagy hideg vizes borogatás garantáltan enyhíti az égő, húzódó érzést, ám hosszú távon cseppet sem gyógyítja a sérült bőrfelszínt. Ha túlzásba esel vele, inkább szárítja majd a területet, így érdemes csupán hazaérkezéskor, egy gyors tünetenyhítésre bevetni. Vizezz be egy törölközőt, majd tedd be pár percre a hűtőbe. Ezt helyezd a fájdalmas felületre, majd maximum 10 perc után fejezd is be a házi kezelést.

Uborka

Ha az egész tested leégett, aligha praktikus telepakolni mindenedet uborkaszeletekkel, ám az arcon például remekül működhet ez a házi módszer. Számos antioxidánst tartalmaz, ha előtte a hűtőszekrényben pihent, kellően hűsítő és nyugtató hatású is lesz a procedúra. Kiválóan regenerálja és hidratálja a sérült bőrt, enyhe napégés esetén mindenképpen érdemes bevetni.

Teafilter

A megfelelő típusú teafilterek remekül helytállnak a napégés esetén, persze nem szárazon. Érdemes alaposan beáztatni őket, először forró vízben, majd pedig hideg zuhannyal hűtsd át őket, így biztosan jóleső érzés lesz, amikor az égő, húzódó bőrfelszínre kerülnek. A célra tökéletesen megfelel egy kamillás filter, bármilyen zöld tea, körömvirág vagy orbáncfű is.

 

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés