A hidratáló krémek a bőr állapotának javítására hivatottak, de bizonyos esetben azok kiváltói is lehetnek a szakértők álláspontja szerint.

A La Roche-Posay felméréséből kiderült, hogy a nők legalább 70%-ának túl száraz a bőre, emellett pattanásai is vannak, és Dr. Rachael Eckel bőrgyógyász szerint a problémát meglepő módon sok esetben a túlzott hidratálás okozza.

Ennél többször ne használd

Dr. Rachael Eckel szerint a hidratáló krémektől ellustul a bőr, és annyira hozzászokik a használathoz, hogy ha valamilyen okból a szokásosnál kisebb adagban jut hozzá, szélsőséges tüneteket produkál, tehát túlságosan kiszárad, emellett pedig könnyen kipattog.

A bőrgyógyász elmondta, hogy normál bőr esetén egyáltalán nem, vagy csak ritkán lenne szükség hidratáló krém használatára, száraz bőrűeknek pedig maximum naponta egyszer lenne érdemes bekenni az arcukat. A legtöbben napi kétszer krémeznek, de a doktornő szerint ez már túl sok, és a bőr idő előtti öregedéséhez vezet.

Dr. Eckel elmagyarázta, hogy ez egy ördögi kör, mert a hidratáló krémektől a bőr saját, önálló vízháztartása gyakorlatilag leáll, és ezért krém hiányában egyre szárazabbá válik, és a húzódás miatt valószínűleg egyre több krém kerül majd rá. Jó megoldás lehet, ha fokozatosan egyre kevesebbszer kened be az arcod, és hetente kétszer bőrradírozol, hogy eltávolítsd az elhalt hámsejteket, és szabaddá tedd a krém útját a bőrfelszín alá.

  • Megosztás:
hirdetés