Szerencsés vagyok a bőrömmel, éppen ezért nem látogatom túl gyakran a kozmetikust. Időről időre részt veszek kezeléseken, de szeretem inkább otthon intézni a szépítkezést.

Ha pakolást teszek fel, a bőrömet előtte mindenképpen alaposan megpucolom, és le is radírozom, így sokkal hatékonyabb bármi, amit rákenek. Sokáig használtam mechanikai hámlasztókat, magyarán szemcséseket, melyek fizikailag szedik le az elhalt hámsejteket, mostanában azonban odavagyok a Guinot biológiai hámlasztójáért.

A kellemes illatú, zselés hámlasztó leolvasztja a bőr legfelső, már elhasználódott felületét. Ez elég félelmetesen hangzik, de nem kell aggódni, ez nem fájdalmas, nem érezhető.

A hámlasztás előtt természetesen le kell mosni a napi szennyeződést és sminket. A zselé felkenve semmilyen fura érzést nem okoz, kicsit talán bizsereg. A hámlasztót egy-két percig kell csak az arcon hagyni, közben érdemes óvatosan, körkörösen masszírozni az arcot. A zselé megmelegszik, és folyóssá válik, ez azt jelenti, hogy oldódik a bőr felső rétege. Egy-két perc után langyos vízzel és vattakoronggal érdemes eltávolítani.

A bőröm egészen sima lett a használat után, eltűntek az apró ráncok, viszont nem pirult ki túlságosan, ami nem mondható el egy dörzsölős radír esetében. A cég érzékeny bőrűeknek is ajánlja a terméket, ami után mindenképpen hidratálni kell. Nem olcsó, az 50 ml-es kiszerelés 8800 forint, én a Harangvölgyi Szalonban vásároltam, de kéthetente elég használni, és nem kell sok belőle, így szerintem bőven megéri az árát.

  • Megosztás:
hirdetés