A szempilla hossza egy adottság, amire rásegíthetünk, de megesik, hogy a természet adta, dús pillasor is meggyengül és kikopik, így megritkulnak a szálak. Szerencsére van rá megoldás!

Vannak, akik eleve ritka, rövid szempillákkal rendelkeznek, míg mások a sok spirálozás és festés, illetve a helytelen sminkeltávolítás következtében veszítenek a szálak sűrűségéből. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a hajunk képes roncsolódni, és emiatt lassabban nőni, de valójában ugyanez megtörténhet a szempillákkal is.

A szemhéj végén található szálak ugyan nem növekednek a végtelenségig, mint a hajtincsek, emiatt nincs szükség arra, hogy ollóval visszavágjuk őket, de néhány trükkel javíthatunk a vastagságukon, és az elkopott pillákat hosszabbá varázsolhatjuk.

A videóban szereplő blogger senkit sem akar becsapni: elmondja, hogy alapvetően hosszú pillákat örökölt, mégis meggyűlt velük a baja, mert a szálak erőtlenek, sérülékenyek, ritkásak és vékonyak voltak. Azt is bevallja, hogy a tippjeivel nem gyorsítható fel többszörösére a szempillák növekedése, de egy kis törődéssel elérhetjük, hogy jobb minőségűek, vastagabbak és fényesebbek legyenek, és egy picit megnyúljanak.

Hasznos tippek

  • Éppúgy, mint a hajnak, a szempillának is szüksége van arra, hogy levegőzzön, ezért ne fessük ki mindennap.
  • Egy jó minőségű, dúsító szempillaspirállal csodás hatást lehet elérni, persze, nem árt tudni, hogyan vigyük fel, hogy természetesnek tűnjön a végeredmény.
  • Amikor a szempillafesték megszárad, a szálak törékennyé, sérülékennyé válnak, ezért nem szabad dörzsölve lemosni. Először langyos vízzel fel kell puhítani, a felesleget pedig bőrápoló olajjal átitatott vattakoronggal érdemes eltávolítani.
  • A vlogger egy különféle olajokból álló receptet is megoszt velünk, mely kiválóan alkalmas a gyenge, ritka szempillák ápolására. Az ő dús, erős szempillái azt igazolják, hogy a módszer abszolút hatékony.

Szempillaápoló olajkeverék

Hozzávalók:

  • avokádóolaj
  • ricinusolaj
  • argán- vagy kókuszolaj
  • jól zárható, steril palack

A flakon feléig ricinusolajat öntünk, mely serkenti a haj, a szemöldök és a szempilla szálainak növekedését. Ehhez adagoljuk hozzá az avokádó- és argánolajat, fele-fele arányban. A kókuszolaj hasonló hatással bír, mint az argánolaj, ezért bármikor helyettesíthetjük vele. Miután lezártuk a flakont, jól rázzuk össze az olajkeveréket, majd egy tiszta pillakefével vigyük fel a sminktől megtisztított szempillákra.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés