Nincs is szebb az ápolt, gondozott hajkorona látványánál. Nyáron azonban hajunk még több odafigyelést igényel, hiszen ki van téve nemcsak a napsugárzás, de a klóros strandvizek roncsoló hatásának is.

A ricinusolaj eredeti funkciója szerint hashajtóként ismert, de a szépségápolás terén is egyre kedveltebb és sokoldalúbb a használata. Bár a hajon történő alkalmazása kicsit körülményes, az eredmény egészen biztosan kárpótolni fog. Nemcsak fényessé teszi a hajat, hanem gyorsítja növekedését, megakadályozza hullását.

300 forintos csodaszer

Tetszőleges mennyiségű ricinusolajat kiöntök a tenyerembe, majd összedörzsölöm. Az olaj ezáltal egy kicsit felmelegszik, és sokkal könnyebb vele dolgozni. Gondosan felviszem először a hajtövekre, utána pedig a többi részén is alaposan eloszlatom. A hajamat feltűzöm, és celofánba, majd törülközőbe csavarom, így az olaj sokkal jobban kifejti áldásos hatását. Általában három órát hagyom fenn, a hatóidő letelte után pedig samponnal alaposan megmosom a hajamat. Ilyenkor balzsamot már nem szoktam használni, feleslegesnek tartom, hiszen az olaj önmagában is éppen elég tápláló. Fontos, hogy kétszer-háromszor biztosan át kell mosni a hajat, eltávolítva a ricinusolaj maradványait is.

Ezt a módszert hetente egyszer alkalmazom, az eredmény pedig önmagáért beszél. Bár én így, a fentebb leírtak szerint használom az olajat, de kísérletező kedvűek még tehetnek hozzá tojássárgáját, olívaolajat, vagy akár a szokásos hajpakoláshoz is hozzáadható.

Amennyiben nagyon károsodott a haj, a ricinusolaj akár egész éjszakára is rajta hagyható. Ebben az esetben célszerű zuhanysapkát feltenni, illetve a párnára is törülközőt helyezni, nehogy olajos legyen.

A ricinusolaj szempilla ápolására is használható, ugyanis látványosan dúsítja és hosszabbítja azt. Ez esetben fültisztító pálcika segítségével vidd fel, de természetesen egy régi spirál is tökéletesen megteszi. 20 percig hagyd fenn, majd óvatosan mosd le, nehogy a szembe kerüljön. Érzékeny szeműek azonban mellőzzék a ricinusolaj e felhasználási módját, mert irritációt válthat ki. Túlszedett szemöldök esetében is bátran bevethető, hamar visszanöveszti az elvesztett szálacskákat. A ricinusolajat beszerezheted a gyógyszertárakban, 100 ml körülbelül 300 forintba kerül.

  • Megosztás:
hirdetés