Dr. Bita Zadeh Farrell, a YouTube-on is nagy népszerűségnek örvendő aneszteziológus orvos, aki esztétikai beavatkozásokkal is aktívan foglalkozik, látványos kísérletet végzett el önmagán.

hirdetés

A szakember botoxszal kezelte saját arcának egyik felét. A kísérlettel azt szerette volna bemutatni, hogy milyen hatásai lehetnek a fiatalító beavatkozásnak és miféle hátulütőket rejtegethet. A botoxkezelés elvégzése után a két arcfél közötti kontraszt egészen elképesztő.

Botox előtt és botox után: íme a szakember tapasztalatai

A beavatkozás az áll és a nyak területére irányult. A nő fehér pontokkal jelölte a kezelt izmokat, többek között a DAO-t – a háromszögletű ajakizmot – és a platysmát. A másik arcfelet ezzel ellentétben teljes mértékben érintetlenül hagyta.

 

Az eredmény már két hét után is hihetetlenül szembetűnő. A botoxszal kezelt oldalon a bőr jóval simább, az áll vonala határozottabb, a nyak bőre pedig látványosan feszesebb. Az arc mimikai ráncai – különösen a mosolyráncok – ezen az oldalon jelentősen csökkentek. Azonban a szakember videója azt is remekül tükrözi, hogy az arcfiatalításnak megvannak az árnyoldalai is. A kezelt területen a mimika látványosan csökkent, ami egyes arckifejezések során képes igencsak természetellenes hatást kelteni. Ezt a jelenséget jól ismerjük a félrement szépészeti beavatkozásokról híres hollywoodi celebeknek köszönhetően, ám ez a videó jól tükrözi azt, hogy már egy minimális botox is le tud faragni a természetes mimikákból.

Az ilyen típusú összehasonlításokat ritkán láthatjuk ennyire egyértelmű formában. Az orvos, aki a Westlake Village-i NAC klinikán is dolgozik, saját testét használta demonstrációként. Az üzenete vitathatatlanul célba ért, hiszen a kommentszekció szinte felrobbant a videó alatt. Persze mindenki tisztában van vele, hogy a botox átvariálja az arcvonásokat, de teljesen más mindezt egy ennyire látványos szemléltető videón látni.

Hogy megéri-e a botox mellett dönteni, azt mindenki döntse el saját maga, de annyi biztos, hogy ez a felvétel igencsak elgondolkodtató. Milyen szerencse, hogy vannak olyan elhivatott szakemberek, akik saját bőrüket viszik – szó szerint – vásárra tájékoztatás céljából!

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés