Sokan télen sem tudnak lemondani a nyári barnaságról, ezért előszeretettel járnak szoláriumba, egy kis színben reménykedve.

Nyilván a szolárium és a bőrrák közötti összefüggésről nem kell mesélni – egyébként sok országban már korhatárhoz kötik a használatát, sőt, Ausztráliában például be is tiltották -, arról viszont nem árt szót ejteni, hogy mi is az a bioszolárium, mert sokan bedőlnek a jól csengő hangzásnak.

Bioszolárium

A bioszolárium, más néven zöld szolárium az utóbbi időben egyre inkább elterjedtté vált, már itthon is számos helyen lehet találkozni a barnító csövek ezen formájával. Bár nevéből adódóan feltételezhető lenne, hogy nem károsítja a bőrt, voltaképpen erről szó sincs.

A bioszolárium fénycsövei ugyanolyanok, mint a hagyományos szoláriumcsövek, csak némileg kisebb teljesítménnyel dolgoznak, így a pigmentálódás lassabban megy végbe, de nem károsítják kevésbé a bőrt. Maximum annyiban jobbak, mint klasszikus társaik, hogy mérsékelt világításuknak köszönhetően az érzékeny bőr sem pirul meg percek alatt a mesterséges napágyakban.

Tehát, ha azt gondolod, hogy a bio vagy zöld helyeken mindenféle következmény nélkül barnulhatsz, akkor tévedsz. A WHO álláspontja szerint a szoláriumokból sugárzó UV – minden típusú szoláriumra ez áll – nagyban növeli a bőrrák kialakulásának kockázatát, ezért óva intenek mindenkit a használatától.

  • Megosztás:
hirdetés