A rúzs után valószínűleg a legtöbbször szempillaspirálra költenek, ami arról árulkodik, hogy az ideálisat megtalálni egyáltalán nem olyan könnyű. Mi is folyamatosan kutakodunk, és hiába vannak ígéretes versenyzők, mindig szívesen kipróbáljuk az újdonságokat is.

Szemnyitó szempillaspirál az Astortól

A legutóbbi tesztalany a hosszú nevű Astor Big&Beautiful LovelyDoll szempillaspirál volt, amit arra terveztek, hogy kinyissa a szemet: ez elvileg a labdafejes kefének köszönhető elsősorban, illetve a krémes formulának, legalábbis a felirat szerint. Nos, én az utóbbiban hiszek, mert sajnos a kefe használhatatlan.

Amikor először használtam, összekentem magam, majd másodszor és harmadszor is. A kefe nem ér végig a pillákon, van benne egy kis mélyedés, ami után a bucis rész, vagyis a labdafej található, ott kihagyja a pillákat, vagy, ha nagyon odanyomom, egy kilónyi festék landol rajtuk.

Így nagyon kell ügyeskedni, hogy mindenhova megfelelő mennyiségű festék jusson, és eközben sajnos nemcsak a pillákra kerül belőle. A szemkinyitó hatás abszolút működik egyébként, csak kicsit sok takarítással jár a dolog.

A festék nem hagy kívánnivalót maga után, hosszabbítja a pillákat, nagy előnye, hogy abszolút nem csomósodik, szétválasztja a szálakat, és teljesen természetes lesz az eredmény. Bevallom őszintén, hogy, miután elég sokat kellett bűvészkedni a kefével, én egy másik spirál teljesen egyszerű formájú applikátorát használom hozzá. Kétezer forintért még így is megéri.

  • Megosztás:
hirdetés