A pakolások jót tesznek a bőrnek, van, aki naponta alkalmazza őket, hogy táplálja velük a bőrt, van, aki hetente dobja fel vele az arcápolást. Én kétszer szoktam, ebből az egyik általában vasárnap este esedékes. Tegnap este pedig arra jöttem rá, hogy nem csak a pakolás alkotóelemei lehetnek jó hatással a bőrre.

Mint a botox

Igazából mindegy, hogy milyen pakolást tettem fel, egy Balea tasakos volt levendulával, a lényeg, hogy véletlenül magamon felejtettem. Leültem a tévé elé, elindítottam egy filmet, majd a vége főcím után konstatáltam, hogy még mindig a fejemen van a massza. Illetve addigra már a nagy része beszívódott. Lemosva pedig azt tapasztaltam, hogy a ráncaim jobbára megszűntek létezni. Egy kis gondolkodás után rájöttem, hogy mi volt a bőrömre ilyen frenetikus hatással.

Az ok, hogy az arcom nem nagyon mozgott ebben a másfél órában, közben pedig felszívta az összes hidratáló anyagot a pakolásból. Ez a kis szünet a mimikában csodákra képes, nem véletlen, hogy egy arcmasszázs után is kisimulnak a vonások. Ez nemcsak a simító mozdulatoknak köszönhető, hanem annak, hogy az arc nyugalomban van. Ezért nem mosolyog Kim Kardashian gyakran. Persze bolondság lenne fapofát vágni egész álló nap, de egy-egy esemény előtt, ha van rá idő, érdemes kipróbálni a házi arcvasalást, csak arra kell figyelni, hogy ne tisztító, hanem tápláló pakolást kenj fel.

  • Megosztás:
hirdetés