Már megint őrültek háza van a munkahelyen. Senki sem tudja, hogy merre van arccal előre. A kolléganőm éppen heves gesztikuláció közepette taglalja, hogy mennyire kezelhetetlen volt ma reggel a gyerek, és a férjének is nyűgösen kezdődött a napja.

Az asztalszomszédom, Erika pedig a tegnapi borzalmas randiját ecsetelte, és akkor még nem is beszéltünk a főnökről és a saját haváriámról.

Ültem a nem túl kellemes káosz közepén, és a túlélésre hajtottam. Térdelőrajtban számoltam a perceket, hogy mikor vehetek érzékeny búcsút mindenki problémájától, és a saját kis csomagomat természetesen magammal hurcolva végre elindulhassak sportolni.

Ha végre magamra figyelhetek

Igaz, nem túl sűrűn tudok eljárni konditerembe, de néha kell, hogy levezessem a napi kergebirka üzemmódomat egy nagy adag adrenalinlökettel. Ha a közhelyekkel szeretném alátámasztani, akkor épp testben épp lélek.

Erre mindig figyelek, na meg kajára is, vagyis nagyon megpróbálom, nem azt mondom, hogy a mintaétrendemmel én vagyok a fitnesz világ hőse, de azért néha megveregetem a vállamat, hogy igen, ez most ügyes volt.

Apropó, erről jut eszembe, még be kell ugranom a boltba is. Szinte teljesen üres a hűtő, és így nagyon nehezen tudom előállítani az aznapi nagyon egészséges vacsorát. Biztos lázadás törne ki otthon, ha nem csillogtatnám meg ma is a szuperszonikus séftudományom. Legyen, mondjuk, a mai menü saláta à la Én.

Fáradt vagyok, és már nagyon elmúlt 20.00 óra is. Zümmög a mosógép, a párom pedig az X-boxon erős akcióhősként éppen megmenti a világot, vagy magát, vagy ki tudja. Végül is mindegy, de nagyon csinálja, az fix. Én meg úgy döntök, nekiállok összeszedni az holnapi irodai ruhaszettemet. Ilyenkor kiélhetem a stylist-adottságomat, vagyis úgy gondolom, rendelkezem ilyen vénával is. Van valakinek esetleg ellenvetése?! Gondoltam…

Na, jó! Vissza a szekrényemhez, pardon, gardróbomhoz. Tádám, azzal a lendülettel, ahogy kinyitottam, vissza is zártam az ajtókat. Szóval, na még egyszer: tádám. Minden egyéb hiábavalóság, ez bizony nagyon gyatra képet mutat. Pedig meg mernék esküdni, hogy reggel sokkal több ruha volt benne, esküszöm, tuti.

Este tíz után is van élet?

22:00 óra. Jó lenne valami új! Nincs egy rongyom se, és amúgy is elég hervasztó napom volt. Szóval igenis megérdemelnék egy-két-három-sok új ruhát! Hall engem valaki?

Arcomon egy fura grimasszal vonulok ki a nappaliba, és tüntetőleg nagyon feltűnően szenvedek, csak azért, hogy a kedves párom észrevegye. A hatás nem marad el. Viszont csak annyit mond, mikor kiderül számára is savanyú arcom miértje, hogy HÁDA!

Igen, nagyon humoros vagy, drágám, már bezárt, legalább két órája. Ergo: nem tudok vásárolni, így most nézheted tovább a nem túl inspiráló arckifejezésemet.

Nyugi, mosolygott az életmentő: www.hadawebshop.hu – éjjel-nappal vásárolhatsz.

Győzelem! Több mint 25 ezer árucikk, új téli árukészlet és egy héten háromszor, kedden, pénteken és szombaton újdonságokkal várnak! Elégedett mosoly az arcomon, megfogom  a virtuális kosaram fülét, és elindulok hádázni!

Egy pasi nem lehet ruhaügyben több információval ellátva, mint én, vagy mégis?! Tehát, nehogy te is a párodtól tudd csak meg: otthonról egyszerűen www.hadawebshop.hu – kattanj rá!

  • Megosztás:
hirdetés