Akadnak olyan helyzetek az életben, amikor a divat háttérbe szorul, de persze, a stílusos megjelenés a feszültségoldás eszköze is lehet. Szeretnénk azt gondolni, hogy az egyedi arcmaszkok célja nem csupán üres feltűnőségi láz, hanem egyfajta üzenet a világnak, hogy még a koronavírus uralta körülmények közepette is megőrizhetjük önmagunkat.

hirdetés

Ma már szinte nincs olyan ember, akinek a koronavírus hallatán ne szorulna össze a gyomra, hiszen némi bizonytalanság övezi, hogy mi vár még ránk.

Nyilván az a tény, hogy felmerülnek viccek, mémek és divatőrültségek a helyzettel kapcsolatban, még nem jelent egyet azzal, hogy sokan elbagatellizálnák a helyzetet. Legtöbb esetben inkább arról van szó, hogy ki-ki a maga módján igyekszik felülkerekedni a feszültségen.

Divatos arcmaszkok: egyesek így védekeznek a koronavírus ellen

Ki mihez ért, azt az eszközt használja, hogy kicsit másról is szóljon az élet, ne csak a félelemről és a lemondásokról. A divatrajongók, még ha sután is, de próbálnak önmaguk maradni, már amennyire a körülmények engedik. Nem is lepődtünk meg azon, hogy megjelentek a divatlogós és az egyedi maszkok a placcon, amikor korlátozva ugyan, de még lehetett ide-oda flangálni.

 

A divatesemények azóta sorra elmaradnak, vagy online felületre költöznek, így nem csoda, ha néhányan próbálták a legjobbat kihozni a helyzetből. Igaz, első blikkre kissé vérlázító módon, de a divat reflexióiban mindig is helyet kapott a meghökkentés, a figyelemfelkeltés, illetve a humor és a megbotránkoztatás. Szerintetek pusztán a hiúság, vagy az üzenetértékű önkifejezés inspirálta ezeket a védőmaszkokat?

Kiemelt kép: Edward Berthelot/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés