Igen, létezik olyan recept, mely leszámol a pattanásokkal, erősíti az immunrendszert, laposabbá varázsolja a hasat, és védőitalként szolgál a korai ráncok ellen. Most megosztjuk veled!

A szója és a probiotikus élelmiszerek a bőrgyógyászok szerint is jó hatással vannak a bőrre. Az interneten is számos szépségblogger számol be arról, hogy a gyakori tejfogyasztástól pattanásos lett a bőre, majd, miután áttért szójatejre, enyhültek a gyulladások, és idővel elmaradoztak, illetve letisztultak a vörös göbök és foltok.

A szójatejet egyébként bőrfiatalító szerként is használják, állítólag az arcra kenve kisimítja a ráncokat, illetve feltölti a megereszkedett kontúrokat. A rendszeres fogyasztásával ugyanez a hatás érhető el. A probiotikumok szintén segítenek helyretenni a pattanásos, gyulladt bőrt, és az emésztés javításával sokkal szebb bőrképet eredményeznek. Ha nem akarsz folyton kapszulát szedni, egyél meg naponta egy probiotikus joghurtot. Az alábbi recept a belek kipucolásában úgyszintén a segítségedre lehet.

Vaníliás chai turmix

Hozzávalók:

  • 1 csésze aszalt gyümölcs – apró és nagy szemű
  • ¼ csésze finom szemű zabpehely
  • 1 teáskanál chai fűszerkeverék
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • ¾ csésze szójatej
  • ½ csésze vaníliás görög joghurt.

Az alapanyagokat turmixold össze, és szórd meg chai fűszerkeverékkel.

  • Megosztás:
hirdetés