Katalin hercegné a britek agyára ment valószínűleg. Születésnapja alkalmából – innen is sok szeretettel köszöntjük a 31 éves stílusikont – a Vogue számokba rendezte a hercegnét, és ez szó szerint értendő.

Utolsó száz hivatalos megjelenését elemezték, osztottak, szoroztak, és statisztikában adták közre, hogy mit szeret a hercegné, mit visel szívesen, sőt, még azt is elemezték, hogyan mosolyog – írja a Daily Mail.

A hercegné számokban

A kedves és mosolygós hercegné persze nem véletlenül a britek kedvence. Megjelenése mindig tökéletes, sikerült elérhető közelségbe hoznia a monarchiát az alattvalókhoz, és a polgárlány és a királyfi meséje sem elhanyagolható. Kate Middletont mi is kedveljük, és tudjuk, hogy az általa viselt ruhák másolatait órák alatt elkapkodják, vagy, hogy a szigetországban divatos lett a frizurája, de az alábbiakon még nem gondolkoztunk.

Katalin a kis borítéktáskát mindkét kezében szívesen hordozza. A fülbevalója hossza átlagosan 33 milliméter. Kedvenc színe a kék, legalábbis abból ítélve, hogy ezt viselte a legtöbbször a száz alkalom valamelyikén, összesen 24-szer. Ezt követik a piros öltözékek – 13 alkalom -, majd a fehér és a szürke. Viselt még lilát, zöldet és nyomott mintát is.

Az elemzés szerint kedvenc márkája az LK Bennett, 28 alkalommal viselte a ruháikat. Egyébként arra mindig ügyel a hercegné, hogy lehetőleg brit tervezők munkáiban jelenjen meg. A fentin kívül kedveli még a Temperley London- és McQueen-ruhákat is. Sőt, nemcsak dizájner-ruhákat visel, jelent már meg Zara-ruhában is. A Vogue kiszámolta, hogy a hercegné legtöbbször csukló fölé érő ujjhosszt visel.

A hercegnét sokan irigylik a hajáért, ikonikus viselete az úgynevezett Chelsea blow-dry, mely a laza, hullámos fürtöket takarja. Ezt a frizurát a száz alkalomból 73-szor viselte, ezt követi a félig felkötött frizura, melyet az esküvőjén is viselt, majd a konty, melyre jellemző, hogy a fej alsó részén helyezkedik el.

A hercegnét többször megszólták, hogy ugyanazt a nude LK Benett-cipőt viseli, a Vogue mégis arra jutott, hogy kedvenc lábbelijeit Stuart Weitzman készíti, ugyanis ezt a márkát 13 alkalommal viselte az utolsó százból, ezt követi Jimmy Choo.

A legviccesebb és legfeleslegesebb adat viszont a cambridge-i hercegné fogaira vonatkozik. A magazin munkatársai kiszámolták, hogy, amikor mosolyog, akkor 8,6 fogat villant. Lényeges információ.

  • Megosztás:
hirdetés