Míg mások azzal akarnak kitűnni a sorból, hogy ötvenen felül is teljesen feszes és ránctalan az arcuk, Christy Turlington inkább azzal emelkedik ki a sokaságból, hogy nem szeretne másnak tűnni, mint amilyen. Bátran felvállalja szarkalábait és pigmentfoltjait, hiszen most is ugyanaz a gyönyörű nő, mint korábban, csak idősebb kiadásban.

hirdetés

Január 2-án töltötte be 51. életévét a kilencvenes évek egyik leghíresebb szupermodellje, Christy Turlington, aki manapság már csak elvétve vállal fotózásokat, mert ideje nagy részében az Every Mother Counts nonprofit szervezet ügyeit igazgatja, melynek legfőbb célja, hogy minden anya számára biztonságossá tegye a várandósságot és a szülést.

Christy Turlington a természetességre törekszik

Christy Turlington nagyon helyén kezeli az öregedést, és jó ezt az arany középutat látni, amit képvisel. Az Instagram-profilja sincs tele pózerkedő, filterekkel feljavított fotókkal, sőt, olykor kapucnis pulóverben, smink nélkül, összefogott hajjal mutatkozik a modell, mert nem arra szeretne hangsúlyt fektetni, hogy ő maga hogyan néz ki az adott napon, inkább az a fontos számára, hogy mit csinál éppen, és hogyan érzi magát.

Ugyanakkor, szívesen mutatja meg magát modellként is, retusálva és retusálatlanul egyaránt, de sohasem tálalja túllihegett, felfújt körítéssel, hogy ilyen, meg olyan is tud lenni. Egyszerűen természetesen kezeli a dolgokat, azt úgyszintén, hogy idősödik, és vannak ráncai, a bőre folyamatosan változik. Valószínűleg a szépségápolás és az egészségmegőrzés szintjén sok mindent megtesz azért, hogy ez a folyamat ne legyen túl gyors, de gondoljuk, azon sem akad ki, ha egy retusálatlan fotóján meglátja, hogy barázdált az arcbőre, amikor mosolyog.

Mindeközben nem hirdeti fennhangon, hogy öregedni jó, egyszerűen csak elfogadja a természet rendjét. Bár nem csak retusálatlan fotókon szerepel, azért zömében kevésbé szerkesztett képsorozatok jelennek meg róla. A végletektől sem riad vissza: míg a brazil Vogue egyik őszi kiadásában tükörsimára photoshoppolták az arcát, télen már alig retusált, manipulációmentes fotókkal jelent meg az indiai Elle hasábjain.

 

A címlapon ugyan érezhető némi utómunka, de a közeli portrékról nem radírozták le Christy Turlington eredeti vonásait. Abszolút természetes, hogy egy középkorú nő bőrén már finoman megjelennek a mimikai ráncok, ám ezek a vonalkák cseppet sem befolyásolják a szépséget, ahogy arról az indiai Elle képei is tanúbizonyságot tesznek. Max Vadukul fotósorozatában natúr sminkben, természetes beállításokban láthatjuk az 51 éves modellt, aki a 2020-as retró trendkorszakok jellegzetes stílusjegyeit mutatja be. A stylist, Malini Banerji a Chanel, a Sabyasachi, a Marc Jacobs, a Calvin Klein, a Saint Laurent, és a The Attico kollekcióiból válogatott ruhákat.

Kiemelt kép: Dimitrios Kambouris/Getty Images.

Képgaléria képei: Max Vadukul/Elle India.

  • Megosztás:
hirdetés