A szemkörnyéki bőr megereszkedése, petyhüdtsége és ráncosodása az egész megjelenésre kihat, de nem csak az önbizalmunk érdekében dönthetünk a korrigálása mellett. A szemhéjplasztika a látásromlás megelőzésére is szolgál, ha a szemhéjak túlságosan megereszkedtek.

A szemeink nagy szerepet játszanak a mindennapi kommunikációban és kontaktusokban. A lelógó szemhéj, illetve a táskás, felpuhult, petyhüdt bőr szomorú, komor, vagy fáradt tekintetet eredményezhet, ami pszichikailag és fizikailag egyaránt zavaróvá válhat.

A bőröregedés jelei a szemkörnyéken

A szemkörnyéki bőr nagyon vékony, ráadásul kevés kötőszöveti rost hálózza be, emiatt kevésbé ellenálló a környezeti hatásokkal szemben. Keskeny védőrétege miatt ez a terület könnyebben kiszárad, gyakrabban gyűrődik, így a mimikai ráncok is hamarabb rögzülhetnek a felületén.

Mivel a kollagéntermelés 25 éves kor felett fokozatosan csökken, a szemhéjak akár 30-35 éves korra veszíthetnek rugalmasságukból. Megfelelő szemkörnyéki ápolással ez a folyamat még idejében lassítható, de a genetikai adottságok is lényegesen beleszólnak abba, hogy kinél mikor jelentkeznek a szem körüli ráncok.

Ha a kötőszöveti rostok veszítenek rugalmasságukból, a szemhéjak alátámasztása meggyengül. Ennek következtében a bőr kinyúlik, megereszkedik, a kipárnázásra szolgáló, kevés zsírréteg pedig előretüremkedik, amitől az alsó szemhéjak táskássá válnak.

Mikor javasolt a szemhéjplasztika?

A mélyen barázdált, fityegős felső szemhéj, valamint a szemek alatt kialakult táskák meglehetősen zárt tekintetet eredményeznek. Ez az állapot nem csak esztétikailag zavaró, hiszen krémekkel és sminkkel is nehezen korrigálható a szűk szemrés, hanem a látás minőségét és a szemek terhelését is jelentősen befolyásolja. A megereszkedett szemhéj miatt sokan felfelé néznek, úgymond meresztik a szemeiket, ami egy természetellenes szemmozgást eredményez.

Ha a szemhéjak bőre annyira kinyúlt, hogy más kozmetikai eljárásokkal már nem orvosolható, akár a szemész is javasolhatja a szemhéjplasztika lehetőségét. Sokan azonban, az alsó szemhéjak zsírkitüremkedése miatt választják a plasztikai beavatkozást, mely tágabbra nyitja a tekintetet, és természetesen a szemkörnyéki bőrt is egyenletesebbé, simábbá teszi.

Hogy zajlik a műtét, és mennyi ideig gyógyul a helye?

A felső szemhéj plasztikázásának célja a pillasoron túlfityegő, kinyúlt bőr csökkentése. Ezért egy kis metszést ejtenek a mozgó rész egymásra hajló redőiben, így távolítják el a felesleges bőrt és zsírszövetet. Ez sokkal kisebb beavatkozást jelent, mint az arcplasztika, mégis az egész megjelenést befolyásolja, hiszen a szem láthatóbbá válik, és az elfolyt kontúrok megszüntetése után kevésbé tűnik fáradtnak, szomorkásnak.

A hibalehetőség persze, itt is adott, hiszen, ha túl sok bőrredőt metsz ki az orvos, a szemhéjak mozgása akadályozottá válik. A műtétet injekciós, helyi érzéstelenítéssel, altatás nélkül végzik, a helye pedig viszonylag gyorsan gyógyul.

Az első két-három napban a szemhéjak duzzanata természetes folyamat, amit bőrfeszülés érzése, fokozott könnyezés kísérhet.

A sebvonal kismértékű vérzése még nem befolyásolja a gyógyulást, sőt, rózsaszín váladékozás is előfordulhat. A szemhéj redőiben ejtett vágás szinte alig látható két-három hét elteltével. Legfeljebb egy hajszálvékony, fehéres hegvonal marad meg, amit a redők jótékonyan eltakarnak.

Az alsó szemhéjak esetében a ráncok kisimítását, valamint a táskák eltüntetését végzi el az orvos. A műtéti metszést ilyenkor az alsó pillasor vonala alatt ejti, ami alig észrevehető heggel gyógyul. A varratok nem kívülre esnek, és egy héten belül eltávolításra kerülnek. A gyógyulási idő sokkal gyorsabb, mint egy teljes arcplasztika esetében, nagyjából egy hét pihenést és munkakiesést jelent. A műtét gyors eljárást ígér, hiszen egy-két óra alatt megvan, mindkét szemhéj esetében.

A szövődmények elkerülése érdekében, javasolt orvosi konzultációt kérni, számba venni a kórelőzményeket, átbeszélni az egyéb lehetőségeket, és természetesen betartani az orvos utasításait. Bizonyos betegségek – pajzsmirigy és véralvadási zavarok, cukorbetegség, magas vérnyomás -, fennállása mellett a szemhéjplasztika kockázatot jelenthet, ezért az orvost a rendszeresen szedett gyógyszerekről, illetve krónikus és akut betegségekről is tájékoztatni kell.

Előfordulhat, hogy a műtéti eljárás nem javasolt, ám a szemhéj környékének állapota sebészi beavatkozás nélkül is javítható. A Plasmage technológia, vagyis a plazmaterápia vágás nélkül csökkenti a megereszkedett bőrfelesleget, ám ez a megoldás szintén előzetes konzultációt és állapotfelmérést igényel.

Szemhéjplasztika árai

A beavatkozás árai klinikánként eltérőek lehetnek, és attól függően, hogy valaki ragaszkodik-e az altatáshoz, bódításhoz, vagy előzetes kivizsgálásra van szükség, különféle részösszegek hozzáadódhatnak az alapárhoz. A felső szemhéjplasztika 180-250 ezer forint, az alsó szemhéjak műtéti korrigálása 250-350 ezer forint között mozog.

Az alsó és felső szemhéjak egyszerre történő plasztikázása a félmillió forintot is elérheti. Indokolt esetben, ha a páciens idős, és a megereszkedett szemhéja zavarja a látásban, amit szemészorvos által adott szakvélemény is alátámaszt, a szemhéjplasztikát TB-támogatással, vagy teljesen ingyen elvégzik.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés