Az exkluzív és olyan sztárok által használt, sőt, kultivált márkáról az Eminence-ról leginkább egy régi párizsi cég juthat eszünkbe, pedig ez elég távol áll a valóságtól.

A biokozmetikumokat egy magyar férfi, Koronczay Boldizsár kezdte el készíteni, aki édesanyja kozmetikusként használt, gyógynövényes, zöldséges/gyümölcsös receptúráit fejlesztette át, és ebből nőtte ki magát a tengerentúlon az egyik legmenőbb kenceficévé az Eminence.

Itthon nem kapható, de miért?

Sokszor nem szentelünk elég figyelmet a magyar alapítású márkáknak, de ebben az esetben a hazai közönségnek nem volt lehetősége megismerkedni a termékekkel, maximum, ha valaki megrendelte az internetről. Mert hallani azért lehetett róla, sok beauty rutin videóban feltűnnek az Eminence termékek, Meghan hercegné még színésznőként szeretett bele a legnépszerűbb Facial Recovery Oilba, és azóta is esküszik rá, de használja őket Jennifer Lawrence és Alanis Morisette is.

A márkát most már itthon is ki lehet próbálni, legalább egy arckezelés keretében, az Aria Hotel Harmony Spájában, Magyarországon egyedülálló módon Eminence-szel dolgoznak a mesterkozmetikusok, ahol a biodinamikus gyártású termékeket használják a szépítéshez. Volt szerencsém nekem is kipróbálni. Bár vannak meghatározott kezelések, én a kozmetikusra bíztam magam, aki egy anti aging rituálét javasolt. Amilyen odafigyeléssel és holisztikus szemlélettel készülnek a termékek, olyan komplex a kezelés úgy, hogy nem használnak semmilyen gépet hozzá.

A kozmetikusok nagyon komoly tréninget kaptak, hogy a kezeléseket a lehető legmagasabb színvonalon tudják végezni. Az alapos tisztítás után egy kapszaicines, vagyis paprikás peeling következett. Azt már az  esemény előtti pakolás óta tudom, hogy jó hatással van a bőrömre a paprika, és most is így volt, főleg, hogy a komplexitás jegyében, amíg hatott, a kozmetikus nyak, váll és karmasszázst végzett. Ez segíti az ellazulást, ami szinte elengedhetetlen bármilyen kozmetikai kezeléshez.

A kellemesen bizsergető zselé szépen leszedi a hámsejteket, ezután pedig következett a különböző, természetesen illatos pakolások és szérumok felvitele, ami tulajdonképpen egy egy órás csodálatos arcmasszázs, amely során a hatóanyagok jó mélyen a bőrbe jutnak, az izmok ellazulnak, az arcbőr pedig kisimul. A stimuláló masszázsnak köszönhetően a felélénkül a nyirokkeringés, az arc kontúrosabb és élénkebb lesz, a mély mimikai ráncok is halványodnak, a picik pedig el is tűnnek. A hatás napokig kitart, ami egy nem géppel végzett kezeléstől szerintem szép teljesítmény. Bónusz, hogy aki részt vesz bármilyen kezelésen, előtte lazíthatja magát a spában, hogy a szépülésre koncentrálva feküdhessen fel a kezelőágyra.

A márka útja egészen kalandosan indult, ahogy azt Koronczay Boldizsár, a márka alapítója elmesélte nekünk, a kevés kozmetikus férfi egyikeként Kanadában próbált szerencsét, és hiába érkezett oda nagy mellénnyel, nem lett belőle sztárkozmetikus, legalábbis nem azonnal. Édesanyja kezdett el neki küldeni mintákat a saját maga által használt, illetve kevert krémekből, később viszont saját recepteket dolgoztak ki. Az összetevők egy része ma is Magyarországról származik, éppen ezért érthetetlen, hogy itthon miért nem forgalmazták őket. Bár nem olcsóak, van olyan külföldön népszerű márka, ami itthon is befutott, elég az Omoroviczára gondolni.

A hazai forrásból származó összetevőknek a cég kialakított egy kis bemutató parkot, ami nagyon cuki, meg lehet nézni a krémekben, szérumokban, olajokban felhasznált növényeket, a kanadai és amerikai érdeklődők nagyon szeretik. Mi pedig reméljük, hogy itthon is elérhető lesz a márka teljes portfóliója, ha már ilyen sikertörténetről van szó. Addig is ki lehet próbálni at Harmony Spában a kezeléseket, illetve megvenni a biodinamikus termékeket.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés