Egyes szőrtelenítési módszerek nem teljesen távolítják el a szőrszálakat, csupán visszavágják őket. Ha borotvát vagy epilátort használsz, fogadd meg az alábbi praktikákat!
Epilálás és borotválás után gyakran nem teljesen sima a bőr, hanem apró fekete pontocskák csúfíthatják el a lábat, a hónaljat vagy az intim vonalat. Ez azért van így, mert ezek az eszközök többnyire csak a bőr felszínén dolgoznak, nem húzzák ki teljesen a szőrszálakat, csupán a látható végüket nyírják vissza.
Bár a jó minőségű epilátorok mélyebbről húzzák ki a szőrszálakat, és nemcsak lecsapják a hegyüket, mint a borotva, akkor is előfordulhat, hogy az erősebb szálak bent rekednek a szőrtüszőben, és ez a jelenség okozza a látható fekete pontokat a kitágult pórusokban.
Megoldás a tág pórusok ellen
Azt is tudni kell, hogy a pórusok abban az esetben nem tudnak kellőképpen összehúzódni, ha megtelnek szennyeződésekkel, illetve elhalt bőrsejtekkel. Ha gyantával dolgozol, a ragacsos massza gyökerestől kitépi a szőröket, és ez lehetővé teszi, hogy, miután megnyugszik a bőr, a pórusok újra összezárjanak.
Piros, gyulladt pöttyök azonban ilyenkor is keletkezhetnek, ami főként a baktériumoknak köszönhető. Ha szép, sima bőrt szeretnél kiütések, szőrbenövések és fekete pontok nélkül, a szőrtelenítés előtt alaposan radírozd át a bőrfelületet, majd a kezelés után használj antibakteriális és nyugtató hatású krémeket.
Egy kellemesen hűsítő vagy vérkeringést fokozó házi bőrradírt semmi perc alatt összedobhatsz magadnak, mellyel fellazíthatod a betokosodott szőrszálakat is, és kipucolhatod a megtelt pórusokat. Ha zuhanyozás közben szőrtelenítesz, használj dörzsikesztyűt a művelet előtt. A meleg vizes borogatás szintén jó trükk arra, hogy a szőrtüszők könnyen megnyíljanak.
Borotválás közben ne sajnáld a bőrpuhító testápolót, amit alkalomadtán hajbalzsammal is helyettesíthetsz, vagy még a művelet előtt puhítsd meg a szőrt egy finom testvajjal. A borotvát mindig a szőrszál növekedésének irányában húzd végig a bőrfelületen, közben alaposan feszítsd ki a kezelési területet.
Így kerüld el a szőrtelenítés utáni irritációt
Talán azt mondanunk sem kell, hogy a borotvapengét illik gyakran cserélni, illetve a borotvát és az epilátort minden használat után fertőtleníteni kell. A bőrödön azonban az alkoholos termékek használatát érdemes kerülni, mert kiszárítják a hámréteget, és még sérülékenyebbé teszik.
Az alábbi olajok azonban segíthetik a szőrtelenítés utáni regenerálódást:
- kókuszolaj – fertőtlenítő, vírus- és gombaölő hatású,
- teafaolaj – erős antibakteriális hatással bír, és a gyulladást is remekül csökkenti,
- levendula illóolaj – bázisolaj és hígítás nélkül is kenhető a bőrre, a tömény teafaolajjal ellentétben,
- körömvirágolaj – sebgyógyító és gyulladáscsökkentő hatású.