Az arcápolás alapjai az életkornak megfelelően változnak. Ideális esetben huszonévesen alapozzuk meg, hogyan nézünk majd ki harmincas éveinkben: ilyenkor még felesleges ránctalanító krémeket bevetni, de érdemes jól bánni a bőrrel, mert a gyakori hanyagság bizony megbosszulja magát, vagyis évekkel később visszaüt a tükörből.

Harmincon túl már minden kilengés azonnali nyomokat hagy az arcon, hiszen egyre kevesebb kollagén és elasztin termelődik, a bőr lassabban regenerálódik, és idővel veszít rugalmasságából. Én sokáig azt gondoltam, hogy a jó gének, melyeket örököltem, majd mindentől megvédenek. A családomra nem igazán jellemző a ráncosodás, még a szarkalábak sem, de persze ez nem azt jelenti, hogy ennek tudatában bármit elkövethetek szegény bőrsejtjeim ellen. Most már tudom.

Szemkontúrkrém, természetes C-vitaminnal

Bár elmúltam már harminc, eddig még soha nem használtam szemkontúrkrémet. Talán ebben a korban örülök a legjobban annak, hogy vegyes bőrtípussal áldott meg a sors, mert kevésbé csökken a vízmegkötő képessége. Ám arra is rá kellett jönnöm, hogy a bőr alapvető tulajdonságait nagyon könnyű megváltoztatni, illetve felborítani egy kis hanyagsággal.

Nálam a bőrszárazságot a krémek által felhalmozott mesterséges adalékanyagok és allergén összetevők idézték elő, és a szemkörnyéki árkokat is csak magamnak köszönhetem, hiszen sokáig nem voltam hajlandó szemüveget hordani, az állandó hunyorgás pedig megtette hatását. Az éjszakázásokat szintén nehezebben tolerálja a bőr ebben a korban, bármennyire próbálunk nem tudomást venni róla.

Az AA Eco szemkontúrkrémje egyszerű, szimpatikus megoldást ígér a stressz, a fáradtság és az öregedés látható jeleire, ezért kipróbáltam. A C-vitaminban gazdag csipkebogyó erejével veszi fel a harcot a szemkörnyéki ráncok ellen, de 96%-ban csak természetes összetevőkből áll, így érzékeny bőrön sem okoz allergiás tüneteket.

Nem tartalmaz genetikailag módosított növényektől származó kivonatokat, kőolajszármazékokat, parabéneket, alkoholt, illetve szintetikus színezék- és illatanyagokat. Hogy érett bőrön mennyire hatásos, azt nem tudom, mert ráncaim végül is nincsenek, de én azt tapasztaltam, hogy remekül felfrissíti a szemkörnyéki, petyhüdt bőrt, eltünteti a sötét karikákat, valamint olyan látszatot kelt, mintha az ember egyhuzamban nyolc-tíz órát aludt volna.

Sima és egészséges színű bőrt varázsolt a szemem alatt, minek köszönhetően végre megszabadulhatok a korrektortól. Nagyon kevés, néhány pötty elegendő belőle: én a reggeli és éjszakai arctisztítás, illetve krémezés után szoktam használni. Elégedett vagyok vele, mert nem irritálja a bőrömet, és sokáig elég. Ráadásul nem trükközik fényvisszaverő és egyéb optikai hatásokkal, és nem eszeveszett zsírozással igyekszik feltölteni a megereszkedett bőrt.

  • Megosztás:
hirdetés