Minden nő bőre egyéni, ezért az öregedés jelei sem egyformán mutatkoznak rajtunk. Az Artistry ezt tartotta szem előtt, amikor kifejlesztette személyre szabott szérumkollekcióját, mely egyedi bőrproblémákra nyújt megoldást.

Azt, hogy miért van szükség arcszérumra, egy korábbi cikkünkben már boncolgattuk. Én többféle terméket kipróbáltam már, és mindig elképedtem, hogy mennyivel hatékonyabban kezelik a bőrt egy szimpla hidratáló arckrémnél.

Többféle szérummal találkozhatunk a piacon, vannak kifejezetten hidratálásra, ráncok ellen, petyhüdt bőrre, vagy pigmentfoltokra kifejlesztett változatok, de az Artistry ennél is tovább ment, és úgy gondolta, készít egy alapszérumot, amelyet bőrproblémáinknak megfelelően, akár háromféle hatású hatóanyag-koncentrátummal is feldúsíthatunk.

Miért van szükség erre?

Az alap bőrtípusunk nem változik, de bőrünk állapota hétről-hétre jó vagy rossz irányt vehet, annak függvényében, hogy mennyi folyadékot fogyasztunk, mit eszünk, hány órát töltünk alvással, pihenéssel, illetve mennyi káros sugárzásnak, vagy szmog– és stresszhatásnak vagyunk kitéve.

Persze a bőröregedés lassú vagy gyors folyamatát valamennyire a génjeink is befolyásolják, de a ráncok, a pigmentfoltok, és a kontúrmegereszkedések létrejöttében az életmódunk is nagy szerepet játszik. Az Artistry szakértői úgy gondolják, hogy az öregedés látható bőrtünetei nem egyformán jelentkeznek nálunk, hiszen minden bőr eltérő és egyedi, ráadásul a káros behatásokra adott reakciója is más.

Bőrünk kondíciója nagyban függ az immunrendszerünk működésétől, valamint az adott lelki és fizikai állapotunktól is. Ezért az Artistry Signature Select szérumcsaládja holisztikus módon közelíti meg a bőrápolást, vagyis nemcsak a tüneteket kezeli, hanem a teljességre törekszik, figyelembe véve a bőr egészségi jellemzőit.

Hogy működik a személyre szabott szérum?

A szakértők felmérték, hogy a nőket érintő öt leggyakoribb bőröregedési probléma a vízhiányosság, a rugalmatlanság, a ráncosodás, az egyenetlen bőrszín, valamint a pigmentáció. A kutatási eredményeknek megfelelően, megalkottak egy alapszérumot, mely 100%-ban antioxidáns hatású fitotápanyagokat tartalmaz. A fitotápanyagok minden növényi eredetű élelmiszerben előfordulnak a vitaminokon és ásványi anyagokon kívül.

A bőrápolási kollekció része további öt ampulla, melyek közül a bőrünk állapotának megfelelően választhatunk. A szérum öt növényi összetevőt alkalmaz, a spenótot, az acerola cseresznyét, a gránátalmát, a zöld teát, és a fekete ribiszkét. Az ampullák betűkkel vannak ellátva, melyek közül a H, mint hidratáló, a B, mint világosító, a W, mint ránctalanító, az F, mint bőrfeszesítő, és az S, mint pigmentkezelő formula szerepel. Ezekből hármat lehet kiválasztani és hozzákeverni az alapszérumhoz.

Mit tud?

Először letöltöttem a telefonomra az Artistry ingyenes applikációját – Artistry Virtual Beauty -, mely egy szelfi készítése után kielemezte a bőrömet. Megtudtam, hogy a koromnak megfelelő az arcbőröm egészségi állapota, de, mivel 39 éves vagyok, az öregedés tünetei már halványan jelentkeznek nálam. Ezért megelőzésképpen a H, W és F ampullákat adtam hozzá az alapszérumhoz, melyeket az alapszérummal együtt tesztelésre kaptunk. Az alábbi videón az applikáció használata látható.

 

A szérum kissé folyékony állagú, kevés kell belőle, könnyen felszívódik, és nem hagy zsíros nyomot, vagy ragacsos érzetet maga után. Este és reggel alkalmazom az arckrémem alá. Tapasztalatom szerint a bőröm frissebb, egységesebb tónusú, és a mimikai vonásaim is elhalványodtak, amióta használom.

Bár az applikációt könnyű letölteni, és magyar nyelven fut, nem szeretek ilyesmivel bajlódni, mert nincs rá túl sok időm. Kicsit feleslegesnek is érzem, hiszen általában mindenki tisztában van vele, vannak-e elmélyült, vagy finom ráncai, száraz tapintású-e a bőre, vagy hajlamos-e a pigmentációra. Ráadásul az elemzés nem pontos, hiszen a fényhatásoktól is függ, épp milyen fiatalnak, vagy idősnek látja a bőrünket a rendszer.

A szérum összekeverése alig egy percet vesz igénybe, nem macerás, és az elegynek nincs illata. Azonnal üdévé teszi a bőrt, ez igaz, és könnyű felvinni utána a sminket, mert nem dobja le a festéket, de nem tapasztaltam olyan eget verő javulást, amit ne tudna elérni egy olcsóbb árkategóriájú arcszérum. Azt viszont el tudom képzelni, hogy egy idősebb, fáradtabb bőrön látványosabban teszi a dolgát.

Az arcszérum készletenként is megvásárolható 28 600 forintért, amihez egy alapszérum és egy ampulla jár, de az ampullák külön-külön is beszerezhetőek. Az áruk furcsamód változó, például a ránctalanító ampulla 13 200 forint, míg a pigmentkezelő és bőrfeszesítő hatóanyag-koncentrátum 15 400 forint.

Képek: Retikül.hu.

  • Megosztás:
hirdetés