Néhány hónappal ezelőtt azt vettem észre, hogy a fodrász által használt hajfestéktől minden alkalommal kisebesedik a fejbőröm. Az első gondolatom az volt, hogy lenövesztem a hajamat, de végül úgy döntöttem, adok egy esélyt az ammóniamentes hajfestéknek, hátha beválik.

Színben nehezen találtam olyan természetesnek ható színű festéket, mely elnyerte volna a tetszésem. Mindegyik vagy pirosas vörös, vagy padlizsán, rezes árnyalatból kevés van, és az is inkább barnába fordul át. A Syoss termékét sem akartam megvenni, túl világosnak ítéltem, de aztán mégis emellett voksoltam, csupán egy okból: ez volt a legolcsóbb.

Syoss Oleo Intense hajfesték

Fenntartásokkal méregettem a dobozt, tartottam a 100%-os tiszta olajtól, mert így is gyorsan zsírosodik a hajam. Ráadásul a neten is sok rosszat olvastam róla, így a fodrászhoz már komoly gyomorgörccsel indultam. Szerencsére alaptalanul. Amikor a hajfestéket bekeverte, már az illata is tetszett, nem volt az a jellegzetesen maró szaga, mint a többi hajfestéknek, és kifejezetten sok volt a tubusban, ami akkor is bőven elég lett volna az egész hajamra, ha előtte nem vágatok le tíz centit belőle. Ez utóbbit a fodrász mondta, nem magamtól lőttem be a mennyiséget. A balzsamot sem sajnálták, két alkalomra is bőven elegendő mennyiség került a csomagolásba.

A színnel is abszolút elégedett voltam-vagyok. Először a doboz alapján világosnak ítéltem, de még így is sötétebb lett egy picit, mint amire számítottam. Igazából tényleg árnyalatnyi a különbség, ezért ezt sem említeném negatívumként, mert azt gondolom, ennyi eltérés még belefér.

A hajfesték tartós, nem engedi folyamatosan a színét, mint általában a vörös színű festékek, egy hónap elteltével sem fakult túl sokat, nem lettem fakó narancssárga, bár ebben talán szerepe van a samponnak és a balzsamnak is, amit használok, mert ezek is kifejezetten festett hajra valók.

Több fórumon is olvastam, hogy ez a hajfesték hajhullást okozott, de én semmi ilyet nem tapasztaltam, mióta használom. Sőt, a zsírosodástól való félelmem is felesleges izgalomnak bizonyult.

Azt gondolom, hogy a festék megéri az árát, nem ad sem többet, sem kevesebbet, mint amennyit ígért 1200 forintért. Szívből ajánlom minden érzékeny fejbőrűnek, akinek folyton ég és kisebesedik a fejbőre festés után.

Egyetlen negatívum

A hajfesték egyetlen hátránya, hogy a hidrogént és a festéket egy kisebb műanyag flakonban kell összerázni, amiből szinte lehetetlenség kiszedni a kész krémet. Helyette célszerűbb egy műanyag tálkába kiönteni a komponenseket, majd ott kutyulni. Illetve otthoni hajfestés esetén nem árt olyan holmit felvenni, amit nem sajnálsz, mert a festék az olajos jellegének köszönhetően nagyon könnyen lecsöppen.

  • Megosztás:
Címkék:
hirdetés