Bár számos országban az egyházi esküvőt önmagában is törvényesnek ismerik el, Magyarországon előtte meg kell tartani a polgári szertartást is.

Sokan azonban a templomi esküvőt tartják az igazinak. Ha te is közéjük tartozol, nézd meg, mire lesz szükséged a ceremónia megszervezéséhez!

Feltételek

A katolikus és a református esküvő menete nagyjából ugyanaz, de a feltételekben van egy kis különbség. Első lépésben mindenképpen látogassatok el a templomba, és beszéljetek azzal pappal, akit a ceremónia vezetésére szeretnétek megkérni. Mindkét esetben kötelező a jegyesoktatás elvégzése, melyet az eskető pap tart, és általában csak néhány alkalomról van szó.

Katolikus esküvő esetében szó van néhány plusz kitételről is – alap, hogy meg legyetek keresztelve, a tanúkkal együtt, és van, ahol az elsőáldozást, bérmálkozást is szigorúan veszik a házasulandó felek esetében, de ez nem mindenhol van így. A református esküvő esetén elképzelhető, hogy szükséges konfirmálni a szertartás előtt, ha korábban még nem tetted – erről a tiszteletesnél kell érdeklődni.

Okmányok

Ahogyan a polgári esküvő napját, a templomi szertartás dátumát is előre meg kell kérni. Ez eshet ugyanarra a napra, amikor a polgárit tartjátok, de nem feltétel, a lényeg, hogy az egyházi esküvő tartandó később.

Szükségetek lesz a keresztlevélre, ha az esküvőt nem abban a templomban tartjátok, ahol megkereszteltek. Magatokkal kell vinnetek a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, és meg kell hagyni a két tanú nevét – személyükre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a polgári esküvő esetében.

Egyéb

Mivel az egyházi esküvőnek nincsenek annyira kötött feltételei, mint a polgári szertartásnak, és vallásonként eltérőek a követelmények, érdemes több templomba is betérni, majd érdeklődni a dolog menetéről. Így végül kiválaszthatjátok, melyik volt a legszimpatikusabb. A költségek is helyenként változhatnak.

Az azonban mindenhol megegyezik, hogy templomi esküvőt csak akkor tarthatsz, ha még egyikőtök életében sem került rá sor korábban, vagy, ha az első házasság nem válás, hanem halál miatt ért véget. Ezeken kívül csak extrém esetben kerülhet sor újabb egyházi esküvőre.

  • Megosztás:
hirdetés