Olykor szívfacsaró lehet egy-egy luxus divatház kollekcióján elkalandozni, hiszen az ember tudja, nem kimondottan annak a célcsoportnak a tagja, melynek szánták. Ám mégis érdemes jól szemügyre venni a neves tervezők friss újdonságait, és nemcsak az esztétikai élmény vagy az önkínzás miatt, hanem azért, mert ők alakítják, formálják, illetve egyúttal diktálják is a trendeket.

Köztudott, hogy a kiegészítők terén az olaszok számítanak a mindenhatónak, így biztosak lehetünk benne, hogy ha a Fendi piacra dob valamit, nemcsak a saját termékét indítja útjára, hanem vele együtt egy komplett sikket, melynek hulláma a megfizethető árkategóriájú üzleteket éppúgy eléri. Tehát számítani lehet majd hasonló színekre és fazonokra, bár valószínűleg nem ennyire művészi, minőségi kivitelezésben.

A szőrme, a bőr és a baguette-táskák szentélye hihetetlenül jól jár Karl Lagerfeld közreműködésével, aki többször bebizonyította már, hogy univerzális kreatív igazgató. Nemcsak a szőrmék modernizálását, illetve az összeolvadó, dupla F-betűből álló logót köszönheti neki a cég, hanem, ha úgy tartja kedve, még a kampányfotókat is ő maga készíti. A kiegészítőkért felelős Silvia Venturini Fendi a narancsos, vöröses lekvár- és avarszíneket vette alapul a 2012-es őszi kollekcióban, melyek jól passzolnak Lagerfeld bohém szőrméihez.

  • Kampányfotók: Karl Lagerfeld
  • Modell: Joan Smalls
  • Haj: Sam Mc Knight
  • Smink: Peter Philips
  • Stylist: Charlotte Stockdale
  • Megosztás:
hirdetés