Minden idők legkomikusabb lenyúlását követte el a Balenciaga. Demna Gvasalia, a divatház vezető tervezője úgy gondolta, talán mindenki szemet huny afelett – és természetesen meglátja zseniális ötletében a modern művészetet -, ha egy filléres tömegcikket luxustermékké tupíroz át, majd méregdrágán piacra dobja.

Nagy vitát kavart a divatvilágban és az interneten egyaránt, hogy a tervező vajon tudatában volt-e annak, hogy az Ikea ikonikus kék táskájának kiköpött mását alkotta meg. Igaz, nem műanyagból, hanem bőrből, de ez nem változtat az ordító tényen, miszerint a két bevásárlótáskának még a színárnyalata is teljesen megegyezik, formájukat tekintve pedig tökéletes ikertestvérek.

Nem tudjuk eldönteni, mi a jobb: amennyiben szándékosan kopizott le egy populáris, kizárólag funkcionalitásra szánt terméket, vagy, ha nem is tudta, mibe nyúlt bele, és merő véletlenségből átsiklott afelett, honnan inspirálódtak buzgó asszisztensei.

A divatvilág, mondjuk, ilyen esetekben összefog, és nyomban védelmébe vette a Balenciaga-házat is, amikor nevetség tárgyává vált a kék táskájával. Jól hangzó ideológiát szőttek a termék köré, avagy finoman kidomborították az ügyből, hogy ez nem egyedi eset, a művészet és a divat ősidők óta ihletet merít a tömegkultúrából, ami tulajdonképpen dicséretes, hiszen ezáltal megőrzik az utókornak azokat az emlékezetes jellemzőit, melyek népszerűséghullámot indítottak el.

Ez rendben is lenne, csupán ott a bibi, hogy, míg a Balenciaga táskáját nagyjából 600 ezer forintért vesztegetik, az ikeás szatyor csupán 195 forintba kerül.

Nem először nyúlt félre a divatház: tavaly, az őszi kollekciójukhoz például, piacos szatyrokra hajazó, csíkos bevásárlótáskákat vonultattak fel a kifutón. Ezek a darabok már azt a kategóriát képviselik, amikor valami pont amiatt menő, mert annyira csúnya.

  • Megosztás:
hirdetés