Aki ismer, az tudja, hogy a szempillaspirálom nélkül szinte meztelennek érzem magam, és leginkább a drámai hatású, nagyon látványos pillákat varázsoló kis csodakefékért rajongok.

Persze az én tarsolyomban is vannak kevésbé hivalkodó darabok, máskülönben elég furán festenék, ahogy lesétálok a közértbe edzőcipőben meg égig érő szempillákkal. Az Avon Extra Lasting névre keresztelt festéke kifejezetten ilyen alkalmakra való.

Ha özönvíz jön, ezt viszem magammal

Az Extra Lastingot az Avon egyszerű, fekete tégelyben forgalmazza, fényes, piros felirattal – mutatós, de semmi különleges, a kupakot könnyű le- és visszatekerni, ennyi éppen elég egy szempillaspirál esetében.

A kefén a sörték műanyagból vannak – egyébként ezek is pirosak, bár ebből ugye, semmi nem látszik a festék miatt -, és jól elkülönülnek egymástól. Ennek és a műanyagnak megvan az az előnye, hogy nincs fölösleges festék a kefén, így nem maszatol, viszont, ha eddig nem ilyen kefét használtál, meg kell szoknod, hogy a kemény anyaggal sokkal óvatosabban kell machinálnod a szemed körül – nekem a legelső meggondolatlan mozdulat után alaposan könnybe lábadt a szemem.

A spirál, ha megszoktad a használatát, szép pillákat készít, inkább dúsít, mint hosszabbít, az eredmény mutatós, de nem feltűnő, egyszerű, visszafogott sminkhez remek választás, szinte nem is lehet megmondani, hogy van-e rajtad valami.

Ami a tartósságot illeti, valóban hű a nevéhez: víz- és dörzsölésálló, de tényleg. Lehet benne strandra menni, szaunázni, sírós filmet nézni, csípőset enni, sőt, feledékenységemnek köszönhetően én egyszer le is zuhanyoztam vele – de meg sem látszott rajta. Ha özönvíz jön, én biztosan ezt viszem magammal, de remélem, hogy az ítéletidő nem tart majd sokáig, mert, bár a festék sokat kibír, hajlamos csomósodni. Tapasztalatom szerint körülbelül hat óra elteltével még mindig stabilan tart, de már úgy néz ki, mintha csak öt-öt nagyon vastag szál szempillám lenne.

Mindezzel együtt az ár-érték aránya szerintem nagyon jó, végül is tényleg sok mindent kibír, és körülbelül fél napon keresztül szép, sűrű pillákat biztosít – én legutóbb 1099 forintért vettem meg. Kétfázisú sminklemosót mindenképpen vegyél mellé!

  • Megosztás:
hirdetés