Ha nem vagy nagy rajzművész, vagy az egyik kezed ügyesebb, mint a másik, a következő körömmintát akkor is hibátlanul el tudod majd készíteni.

Elmondjuk, hogyan készül a tappancsmintás köröm, melyet bárhogyan alakíthatsz a fantáziád szerint!

Tappancsos körmök

Talán a puha tappancsok az állatok legcukibb részei, a nyom pedig, amit hagynak, nem kevésbé aranyos. Nagyon mutatós kis manikűrt készíthetsz magadnak, ha miniatűr lábnyomokat festesz a körmeidre, ráadásul ez a minta a legkönnyebben megalkotható motívumok közé tartozik.

Erre lesz szükséged:

  • alapozó- és fedőlakk
  • színes körömlakk – legalább egyféle
  • papírlap
  • pontozó vagy hullámcsat

Lakkozd ki a körmeidet a színtelen alapozólakkal. Fess rájuk színes lakkal, vagy készíts francia manikűrt, de akár üresen is hagyhatod a körmöt. Cseppents egy papírlapra abból a körömlakkból, mellyel a tappancsot szeretnéd megfesteni, majd mártsd bele a pontozót vagy a hullámcsatot, és pecsételj vele a körmödre egy nagyobb pettyet – ez lesz a talp. Ha kicsinek látod, ismételd meg a műveletet.

Újból mártsd bele a lakkba a pontozót vagy hullámcsatot, és óvatosan rajzolj három, négy vagy öt kisebb pöttyöt félkör alakban az első, nagyobb paca fölé: ezek lesznek a lábujjak. Rajzolj annyi tappancsot, amennyi jólesik, majd zárd a műveletet egy színtelen fedőlakkal!

  • Megosztás:
hirdetés