A szemkörnyékápolás bizonyos kor felett kötelező, és én már bőven itt járok. Szemránckrémet elég régóta használok – bár nem mindegyikkel vagyok 100%-ban elégedett, most épp megtaláltam azt, ami jó a bőrömnek.

Mivel meggyőződésem, hogy a különböző maszkok és pakolások igencsak jót tesznek a ráncoknak, illetve pont nem, nem hagyom ki a szemkörnyékemet sem, ha ilyet teszek fel, kivéve, ha valamilyen erősebb hámlasztóról van szó, de már régóta kerestem olyan extra ápolót, amit kifejezetten a szemkörnyék bőrére fejlesztettek ki.

Bevallom, nem vagyok márkamániás, inkább nézem a minőséget, és nem azt, mi áll a dobozon. Bár a dm saját márkás vonala, a Balea néha hagy némi kívánnivalót maga után, szívesen próbáltam ki a Q10 szemtapaszokat. Elvileg eltüntetik a kisebb ráncokat, és hidratálják a bőrt.

Enzimmel a ráncok ellen

A dobozban hat pár kis tapasz lapul, külön csomagolva, ezért könnyen magával viheti bárki, ha épp nem otthon szeretné eltüntetni a szarkalábait. A textillapok, melyek át vannak itatva a hatóanyaggal, celofánon csücsülnek, mint a lehúzós gyerektetoválásnál. Megtisztított bőrre kell ragasztani, egészen a szempillák tövébe, hogy mindenhova jusson az értékes hatóanyagokból. Ezután 20 percet hagyjuk hatni a maszkot. Közben bármit lehet csinálni, engem nem zavart, hogy tapasz volt a szemem alatt.

Miután levettem a textildarabot, a tükörben alaposan megvizsgáltam a bőrömet. Valóban megszívta magát, hidratáltabb lett, és ettől tömörebb is. A ráncok ennek köszönhetően nem voltak olyan látványosak, de eltűnni természetesen nem tűntek el, bár lehet, hogy állandó használat mellett még inkább hat a tapasz. Röviden összefoglalva, meg voltam elégedve a Balea Q10 szemránc elleni tapaszokkal, és, ami a legvonzóbb benne, hogy 800 forintba kerül.

  • Megosztás:
hirdetés