A reklámokban mindig azt látni, hogy a modellek szempillája sűrű és íves, persze mindezt – legalábbis az alámondás szerint – csakis a legújabb, íves keféjű és extra göndörítő festéknek köszönhetik.

Nem kell azonban ezeknek a szlogeneknek bedőlni, hiszen nyilvánvaló, hogy a reklámokra alaposan rájátszanak – értsd, némi műszempilla is helyet kap ilyenkor a vásznon.

Ugyanakkor lehet szép, íves pillákat készíteni, erre való a szempilla-göndörítő, érdemes elsajátítani a használatát!

A szempilla-göndörítő használata

A szempilla-göndörítés voltaképpen nem nagy ördöngösség. Vedd az eszközt a kezedbe, nyisd ki, amennyire csak lehet, majd helyezd a felső szempillasor fölé a gumis részt. Úgy tedd oda, hogy lefedje az egész sort.

Ezután nyomd össze a göndörítőt, persze ne túl erősen, mert úgy eltörhetnek a pillák, sokkal célravezetőbb, ha lazábban, kis szünetekkel zárod rá az eszközt a szempillákra. Ha szükség van rá, akkor csúsztasd picit odébb, és ott is ismételd meg a nyomogató műveletet.

Amikor elkészültél, egyszerűen fogj egy szempillaspirált, és húzd át vele a pillákat. Ha megszáradt, és nem vagy elégedett az eredménnyel, akkor akár még egyszer menj át rajta.

A következő videó segít, hogy a saját szemeddel is lásd, hogyan kell használni a göndörítőt!

  • Megosztás:
hirdetés