Nem titok, hogy Kleopátra számára fontos volt szépsége megőrzése. A királynőt szó szerint tejben-vajban fürdették azért, hogy hamvas fiatalságát sokáig megőrizze, ám a fáma arról már nem szól, hogy az egyiptomi főméltóság az aloe verából kinyert gélt is szívesen alkalmazta szépítőszerként.

Az aloe vera köztudottan remek bőrápolási szer. Hatásos gyógyír a kisebb égési sebekre és horzsolásokra, napégésre, szúnyog- és méhcsípés okozta viszketésre, de a száraz, illetve a problémás bőr kezelésére is kiváló alternatívát nyújt.

1984-ben egy E. Danhof nevű kutató bebizonyította, hogy az aloe a benne található fibroblasztoknak köszönhetően segíti a kollagéntermelődést, sőt, a kutató arra is rájött, hogy a növényből kinyert gél három-négyszer gyorsabban hatol a bőr mélyebb rétegeibe, mint a tiszta víz, vagyis lényegesen gyorsabban hidratálja a száraz, vízhiányos bőrt. Emellett a  növényben található hatóanyagok bizonyítottan gyulladáscsökkentő hatással bírnak, így, ha például felnőttként is aknékkal küzdesz, érdemes az aloét kipróbálni.

Aloe gél házilag: így készítsd el!

Vágj le az aloe leveleiből néhányat, lehetőleg a húsosabbak, egészségesebbek közül. Öblítsd le őket folyó víz alatt, ezután pedig a tüskéket egy kés segítségével metszd le. A levél egyik oldaláról fejtsd le óvatosan a zöld réteget, végül egy kiskanál segítségével kapard ki a gélt egy tálkába, és kend az arcodra. Ami megmarad, azt tedd hűtőbe, és használd, amikor szükséged van rá. Körülbelül egy hónapig áll el a gél ilyen formában.

A gél önmagában is hatásos, de felturbózhatod 100%-os növényi olajokkal, természetesen attól függően, hogy milyen típusú bőrproblémával küzdesz. Az avokádó- és szezámmagolaj például a száraz bőrre nagyon jó, mert picit zsírosítja, ellenben a zsíros bőrre a csipkebogyóolajat, szőlőmagolajat ajánljuk, mert normalizálják a faggyútermelést.

  • Megosztás:
hirdetés