Elég gyorsan zsírosodik a hajam, kétnaponta mosnom kell, és a második nap végén már úgy néz ki a frizurám, mintha piszkos lenne, főleg a frufrumnál. Mivel a túl gyakori tisztítás sem egészséges, előfordul, hogy száraz samponnal igyekszem kitolni a hajmosások közti időszakot, és már sokféle terméket kipróbáltam több árkategóriában, de egyikkel sem voltam maradéktalanul elégedett.

Volt, ami semmit nem csinált a hajammal, volt, amit lehetetlen volt kifésülni a sötétbarna tincseim közül, és olyan is volt, amit egyszerűen képtelen voltam normálisan adagolni a doboz kialakítása miatt. Legutóbb az Isana száraz sampon mellett döntöttem, ami a Rossmann saját márkás terméke, a 200 ml-es kiszerelés 500 forintba kerül, és a maga kategóriájában eddig ez a legjobb, ami a kezembe akadt.

A szórófejes megoldás miatt nagyon könnyű adagolni, és kellemes az illata, amit a hajam is átvesz. Nem kell belőle sok, és bár fehér, nyugodtan lehet olyan helyre is fújni, ahol látszik, mert egy sűrű fogú fésűvel tökéletesen el lehet távolítani a hajról. Én a tincseket megemelve a hajtövekhez szoktam felvinni (fontos, hogy nem kell belőle sok, csak egy-egy rövid fújás), majd várok néhány percet, hogy kifejtse a hatását, és végül határozott mozdulatokkal, hátrafelé fésülöm ki a hajamból.

Az Isana száraz sampon nem tud sem többet, sem kevesebbet annál, amire való, és ez 500 forintért pont elég: plusz egy napot még simán kibír a hajam vele, nem tapad rá a szálakra, jó illata van, tisztának mutatja a frizurát, és friss érzetet ad. Ha elfogy, újra fogom venni.

  • Megosztás:
hirdetés