Az ember hajlamos a fodrász felkeresését halogatni, már csak azért is, mert egy vágás nem mindig fér bele a havi költségvetésbe.

Ám, ha okosan csinálod, akkor előre felkészülhetsz a látogatásra, a hajad ugyanis egyértelműen jelzi, mikor jön el a kurtítás ideje.

Ha nehezen kifésülhető

Amikor a hajszerkezet megsérül, például a végek töredezetté és szálkássá válnak, a fésülködés lényegesen megnehezül. A tincsek folyton összecsomósodnak, sokszor még nagy fogú fésűvel is alig lehet kibontani őket, nem beszélve arról, hogy ilyenkor erősen hullhat is a haj. Ez mind azt jelzi, hogy szüksége lenne már egy kis vérfrissítésre, azaz, hogy ideje elmenni a fodrászhoz.

Ha töredezett

Azt szokták mondani, hogy az egészségügyi hajvágás úgy háromhavonta ajánlott, de, ha ezt nem is tartod be, figyeld, mikor válnak a hajvégek töredezetté.

Ha úgy látod, hogy megtörtek, esetleg kettéváltak, mintha egy hajszál két részből állna, akkor szintén érdemes időpontot kérni egy igazításra, mert ezen már a hajpakolás sem segít.

Ha alaktalan a frizura

Amikor a korábban tökéletesen álló frizurád már szárítás után is csak lóg, akkor biztos lehetsz benne, hogy megérett az idő kiigazíttatni. Az a baj a nagyon modern frizurákkal, hogy már egy-két centiméter lenövés után elvesztik formájukat és jellegzetességüket, innentől kezdve pedig folyamatos alakításra szorulnak.

  • Megosztás:
Címkék:
hirdetés